Egy éve sincs, hogy a szülés után újra lőni kezdett, és máris megszerezte a sportlövők harmadik, a magyar olimpiai csapat ötödik kvótáját. Igaz, Joó Évának már a visszatérése is mesébe illő volt, hiszen tavaly szeptemberben, csupán egy héttel az országos bajnokság előtt vett a kezébe újra puskát, a végén mégis neki gratulálhattak a társak.
– Amint beálltam versenyezni, azonnal visszatért a régi érzés. Szinte olyan volt, mintha csak pár nap edzést mulasztottam volna el, amit a bajnoki cím is alátámasztott. Na meg ez a mostani olimpiai kvalifikáció… – mondja Joó Éva.– Amelyet ráadásul ötven méteren vívott ki, holott télen jóformán csak légfegyverrel gyakorolhatott.– Bevallom, én is azt vártam, hogy légpuskával érek el jobb eredményt. A kvótát így az első jelentősebb Világkupán még nem is terveztem, csak magamban reménykedtem, hogy esetleg elcsíphetem. Aztán amikor tíz méteren rögtön az első tíz lövésnél elszálltam, már tudtam, hiába. Kaparhatok akármennyire, ez a lehetőség elúszott.– A Fort Benning-i mostoha körülmények miatt hibázott?– Nem, egyszerűen többet akartam, mint amennyit végül elbírtam. A körülmények egyébként tényleg Világkupához méltatlanok voltak, hiszen igazi nézőtér híján minden érdeklődő a lőállások mögé zsúfolódott be. Mivel a meghibásodott légkondicionáló miatt amúgy is kevés volt a levegő, képzelheti, pillanatok alatt micsoda hőség lett. De ez nemcsak engem, hanem mindenkit egyformán rosszul érintett. Talán csak az indiaiakat nem viselte meg, akik otthon ehhez vannak szokva.– Ezek után a háromszor húszlövéses összetett számra milyen taktikát választott?– Tanulva a hibámból a helyes technikára törekedtem, hogy szépen, nyugodtan lőjek. Úgy látszik, számomra ez a sikerhez vezető út…– A döntő előtt tisztában volt vele, kinek van meg az athéni repülőjegye?– Nem, nem tudtam.– Szövetségi kapitány férjétől, Hammerl Lászlótól sem kérdezte meg?– De, rákérdeztem, ám Laci egyszerűen elengedte a füle mellett a kérdést. Gondolom, nem akarta, hogy menet közben azt számolgassam, épp hogyan állok. Így aztán abban a hitben voltam, hogy az első helyen fináléba kerülő kazah Dovgun is pályázik rá. Amikor aztán végeztem, és egy tized előnnyel az ötödik helyre kerültem, az tűnt fel, hogy a nézők közül többen is gratulálnak a pálya mögött ácsorgó Lacinak. Ám csak akkor bizonyosodtam meg a szerencsémről, mikor egy ausztrál ismerős odaszólt: "Jól van, Éva, megvan.”– Megkönnyebbült?– Nagyon, hiszen én csak arra készültem, hogy lövök egy jó döntőt. Persze számoltam vele, hogy az idei sok lehetőség közül, gondolok itt a négy Világkupára és a két Európa-bajnokságra, egy csak bejön. De hogy rögtön az első próbálkozásom sikerrel járjon, ennél jobb nem is történhetett volna velem.– Azt már tudja, mikor ünnepli meg a sikerét?– Még aznap este koccintottunk a többiekkel. Egy nagyon szép kis apartmanban laktunk, aminek a medencéjénél gyűltünk össze egy kis pezsgőzésre.– Akkor már csak a pihenő van hátra. Mennyi szabadnapot kapott a férjétől?– Sokat nem lazíthatok, hiszen két hét múlva Eb-válogató. Így már a hét második felében lemegyek edzeni. De ez most tökéletesen felszabadult, vidám edzés lesz.