Torna: Vezetőség nélkül az Eb előtt

L. Á.L. Á.
Vágólapra másolva!
2003.05.10. 20:32
Címkék
Aki a tikkasztó nyári hőségben gyors, vitamentes közgyűlésekre számított a Magyar Tornaszövetség alá tartozó sportágakban, az nagyot tévedett. Bár a torna és a ritmikus gimnasztika "részleg” példás és főként feszes beszámolói elnyerték a közgyűlés tetszését, az aerobikosoknál parázs vita bontakozott ki, amelynek végén a tagság megvonta a bizalmat Kosztolányi Dénes elnök "csapatától”.Hogy miként fajult idáig az évi rendes közgyűlés? Nos az érintettek úgy ítélték meg, hogy az elnökség sem tartalmilag, sem formailag nem készítette el úgy a beszámolókat, hogy azt a tagok elfogadhatták volna."Több egyesület vezetője kifogásolta az elnökség munkáját, hiszen a 2002. évi gazdálkodásról szóló mérleg, valamint a 2003-as költségvetés is hiányos volt, ráadásul a beszámolókat nem küldték ki előre, hanem a helyszínen osztották szét az érdekelteknek – mondta Szabó András, a három sportágat összefogó Magyar Tornaszövetség elnöke. –Ez olyannyira felháborította a közgyűlést, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtottak be, amelyet az elnökség tudomásul vett.”Ezt követőleg abban állapodtak meg, hogy a május 28-i, rendkívüli közgyűlés időpontjáig a volt elnökség ügyvivő testületként látja el a szövetség munkáját."Sajnálatos, hogy az októberi debreceni aerobik Európa-bajnokság előtt ilyen kellemetlenségek zavarják meg a sportág létezését – folytatta Szabó András –, de abban biztos vagyok, hogy a szervezőbizottság ennek ellenére eleget tesz majd a munkájának, és hasonlóan kiváló világversenyt rendeznek majd, mint az a tavaly novemberi tornász-világbajnokság volt.”
Legfrissebb hírek

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
25 perce

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
30 perce

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
39 perce

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
54 perce

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
2 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
8 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik