A sevillai hősökre emlékeztek

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
Vágólapra másolva!
2003.05.08. 21:17
Címkék
Úgy tetszik, végérvényesen eldőlt az aranyérem sorsa.
A hétközi 26. fordulóban a Rapid hazai pályán legyűrte a mindenkori mumusának számító Ceahlault, s mivel a Steaua csak gól nélküli döntetlenre volt képes a FC National otthonában, a listavezető vasutasok előnye hét pontra nőtt – négy fordulóval a bajnokság vége előtt. Az aranyérem reményével a katonacsapat vezetőedzője, Victor Piturca is leszámolt, a National elleni pontosztozkodás után úgy fogalmazott, hogy már csak a második-harmadik helyért zajlik tényleges harc. A fordulót egyébként a román klubfutball legnagyobb sikerének számító 1986-os BEK-győzelem évfordulóján játszották, ennek megfelelően valamennyi olyan találkozón ünnepséget rendeztek, ahol egykori steauások jelentek meg. A National stadionjában a díszpáholyban foglaltak helyet a sevillai győzők, Brassóban pedig hatalmas csokor rózsa mellett együttese ajándékának is örülhetett Marius Lacatus: csapata biztos győzelmet aratva foglalja el a táblázat harmadik helyét.Román I. osztály
26. fordulóban: Rapid Bucuresti–Ceahlaul Piatra Neamt 1–0 (Bratu 35.), Otelul Galati–Universitatea Craiova 0–1 (Pa-pura 7.), Sportul Studentesc Bucuresti–Dinamo Bucuresti 5–6 (Bucur 28., Dinita 54., Mazilu 58., 63., Chihaia 90., ill. Danciulescu 9., 30., 53., Barcauan 23., 60., Grigorie 71.), Gloria Bistrita–FC Arges Pitesti 1–0 (Negrean 61.), FC National Bucuresti–Steaua Bucuresti 0–0, UTA Arad–FCM Bacau 3–1 (Manta 33., Ianu 75., Njock 83., ill. Petcu 89.), Farul Constanta–Astra Ploiesti 1–4 (Baltoi 87., ill. Craciun 37., Dascalescu 49., Costescu 60., Orlando 89.), FC Brasov–Poli-AEK Timisoara 2–0 (M. Constantin 17., Bodea 54.)
Az élcsoport: 1. Rapid 56 pont, 2. Steaua 49, 3. FC Brasov 44, 4. FC National 42, 5. Gloria 39
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
7 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
7 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
8 órája

Gyenge játékkal fordított a Milan a Genoa ellen, Leao volt a hős

Olasz labdarúgás
8 órája

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
8 órája

Fegyverneky Zsófia szerint sokan szívesen felvennék a Sopron mezét az elmúlt 30 év eredményei miatt

Kosárlabda
9 órája

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
9 órája
Ezek is érdekelhetik