Renyhe volt a védekezés

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.05.07. 21:47
Címkék
Az egész nyíregyházi csapat mindössze kilenc ütéshibát követett el a női döntő első találkozóján, ami már megmagyarázza a címvédő 3:0-s sikerét a BSE ellen.
Különösen Kiss Katalin (őt elhallás miatt nem jelöltük nagy betűvel a szerdai tudósításunkban, holott a mezőny legjobbja volt) és Schlégl Katalin villogott a háló két szélén, előbbi ráadásként három sáncponttal keserítette meg a vendégek életét. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül Mátrai Veronika feltűnően agresszív nyitásait, amelyek jócskán puhítottak a városmajori állásokon. "Tavaly is már sokat gyakoroltam a felugrásos szervákat, de akkor abbamaradt, most pedig a Bajnokok Ligája után újra kezdtem a szervák súlykolását” – mondta a nyírségiek válogatott centere. Természetesen nem hagyhattuk ki a kérdést, hogy mi a véleménye az érdektelenségről, arról, hogy alig kétszáz néző gyűlt végül össze a Bujtosi csarnokban."A szokásonál is kevesebben voltak, akik viszont kilátogattak, egész jó hangulatotot teremtettek – vélte Mátrai. – Tény, ha sok szurkoló megy ki a meccsekre, az egyfajta elimerés a csapatnak, így nem tagadom: nem volt túl jó érzés látni az üres lelátókat. Hogy mi lehet az oka? Talán az, hogy sokan eleve odaadják nekünk az aranyérmet, vagy a meleg… Szombaton, a harmadik mecscsen szerintem mindenképpen többen lesznek.”Visszatérve a mérkőzésre: feltűnt, hogy mindössze háromszor hibázott nyitást a két csapat, ami valósággal mesébe illő statisztika, a rövid labdamenetek pedig a védekezés gyengeségéről árulkodtak. Ez utóbbi játékelemmel főként a BSE-nek gyűlt meg a baja, nemegyszer fordult elő, hogy szép csendben leesett a labda a mélázó játékosok között. Persze a keddi meccs a második-harmadik szettben tapasztalható nyíregyházi fölény ellenére nem jelenti azt, hogy szombaton negyedik bajnoki címét is megünnepelheti a Nyíregyháza. Még akkor sem, ha a szabolcsiak programjában könnyed mulatság szerepel május 10-én. A plakátok hirdette parti amúgy nem elbizakodottságról, nagyképűségről árulkodik, egyszerűen már a bajnoki műsor módosítása előtt beiktatták a szervezők, és már nem lehetett eltolni. Vagyis ha lesz negyedik találkozó – erről már csütörtökön gondoskodhat a BSE a Szamos utcában –, csak mértékkel szórakozhatnak a szabolcsiak a bejelentett majálison.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
1 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
2 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik