Kerékpár: Armstrongra kíváncsiak

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.04.19. 23:31
Címkék
A valkenburgi Cauberg hegy meredek emelkedőjének végén lesz a vasárnapi 38. Amstel Gold Race befutója. Ezt a helyszínt már jól ismerik a kerékpárosok, hiszen évtizedek óta része a klaszszikus versenyeknek, mi több, két alkalommal már világbajnoki címért is versenyeztek itt.
A kerekesek egyébként talán nem is neveznék hegynek a hollandiai emelkedőt, ám az országúti Világkupa-sorozat negyedik futamának 250 kilométere során összesen 31 ehhez hasonló emelkedőt kell majd megmászni, így bizony hegynek is tűnhet majd az utolsó meredek…A sprintereknek – éppen a nehéz terep miatt – az idén is kevesebb az esélyük, igaz, három évvel ezelőtt a német Erik Zabelnek sikerült a bravúr. A korábbi győztesek közül a holland Michael Boogerd az esélyesek közé
Az Amstel GR legutóbbi gyôztesei

2002 Michele Bartoli (olasz)
2001 Erik Dekker (holland)
2000 Erik Zabel (német)
1999 Michael Boogerd (holland)
1998 Rolf Järmann (svájci)
1997 Bjärne Riis (dán)
1996 Stefano Zanini (olasz)
1995 Mauro Gianetti (svájci)
1994 Johan Museeuw (belga)
1993 Järmann
Az Amstel GR legutóbbi gyôztesei

2002 Michele Bartoli (olasz)
2001 Erik Dekker (holland)
2000 Erik Zabel (német)
1999 Michael Boogerd (holland)
1998 Rolf Järmann (svájci)
1997 Bjärne Riis (dán)
1996 Stefano Zanini (olasz)
1995 Mauro Gianetti (svájci)
1994 Johan Museeuw (belga)
1993 Järmann
tartozik, akárcsak a legutóbbi két Vk-futam győztese, a belga Peter Van Petegem. Sokan kíváncsiak a négyszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrongra, aki már kétszer is második helyen zárt a holland viadalon. A US Postal menője néhány napja gyomorpanaszai miatt feladta a Sarthe körversenyt, kérdés, milyen állapotban tér vissza a karavánba.
Az olasz Di Luca, Celestino, Bartoli, Bortolami, Nardello és Rebellin mellett a veterán Johan Museeuw is nagy tervekkel áll rajthoz. Bodrogi László klubtársa, a belgák 1996-os világbajnoka a napokban kijelentette, korábbi terveivel ellentétben ezt a szezont még végigcsinálja, pályafutásának folytatásáról csak az év végén dönt. Korábban a 38 esztendős Museeuw a májusi Belga körversenyt jelölte meg a visszavonulását megelőző utolsó erőpróbaként.
Húsvét hétfőjén Bodrogi László is nyeregbe száll majd, méghozzá a németországi Rund um Köln versenyén, ahol a tervek szerint rajthoz áll a német olimpiai és világbajnok Jan Ullrich is.

Tv: Eurosport, vasárnap 15 (Amstel Gold Race); WDR, hétfő 11 (Rund um Köln)

40. Aragón körverseny
(2.2-es kategória, Spanyolország)

4. szakasz, La Muela–Borja (168.5 km): 1. Alessandro Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 3:52:25, 2. A. Edo (spanyol, Maia) azonos idővel, 3. Fontanelli (olasz, Mercatone Uno) a. i., …11. Pantani (olasz, Mercatone Uno) a. i., …65. Ullrich (német, Coast) a. i. Az összetettben: 1. Leonardo Piepoli (olasz, iBanesto.com) 16:19:04, 2. Simoni (olasz, Saeco) 24 mp h., 3. Beltran (spanyol, Coast) 26 mp h., …30. Ullrich 1:50 p h., …35. Pantani 2:07 p h.
Következik: 5. (utolsó) szakasz, La Muela–Zaragoza (149 km). Internet: www.todociclismo.com/varagon 33. Lombard hét (2.5-ös kategória, Olaszország)
3. szakasz, Roncadelle–Roncadelle (162 km): 1. Timothy Jones (zimbebwei, Amore e Vita), 2. Perez Cuapio (mexikói, Panaria) a. i., 3. Gasparre (olasz, De Nardi) a. i. Az összetettben: 1. Julio Perez Cuapio
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik