Marco Pantani felgyorsult

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.04.18. 21:30
Címkék
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingolás miatt eltiltott három kerékpárost: az orosz Zakirovot, a litván Saprikyniast és a német Koobot, ugyanakkor felmentette az olasz Zaninit. Zakirovot a tavalyi Giro d’Italia alatt ellenőrizték, és a vizsgálat a NESP nevű tiltott szer használatát mutatta ki, egyéves büntetése október 22-én jár le. Saprikynias tavaly egy spanyol viadalon bukott le, neki két évet kell kihagynia. A hegyikerékpáros Koob eltiltása kilenc hónapra szól, a német bajnok október 31. után versenyezhet ismét. Zaninit az olasz szövetség fellebbviteli bizottsága – Marco Pantanival együtt – tavaly július 13-án felmentette, a CAS most ezt a döntést hagyta jóvá. A 2001-es Giro során szállodai szobájukban inzulint találtak a rendőrök, az indoklás szerint nem bizonyítható, hogy a kerekesek doppingoltak – egyikük sem akadt fenn ugyanis a vizsgálatokon –, az pedig nem bűncselekmény, ha valaki cukorbetegség elleni gyógyszert tart magánál. Pantani ügyében március 13-án határozott a CAS, az olasz sztár azóta újra versenyez – jelenleg éppen az Aragón körversenyen, amelyen már a második sprintszakaszon jeleskedett: csütörtöki ötödik helye után ezúttal negyedikként haladt át a célvonalon! 40. Aragón körverseny (2.2-es kategória, Spanyolország)
3. szakasz, Illueca–Illueca (157 km): 1. Alejandro Valverde (spanyol, Kelme) 4:08:43 , 2. A. Edo (spanyol, Maia) azonos idővel, 3. Albasini (svájci, Phonak) a. i., 4. Pantani (olasz, Mercatone Uno) a. i., …41. Ullrich (német, Coast) 16 mp h. Az összetettben: 1. Leonardo Piepoli (olasz, iBanesto.com) 12:26:39, 2. Simoni (olasz, Saeco) 24 mp h., 3. Beltran (spanyol, Coast) 26 mp h., …30. Ullrich 1:50 p h., …35. Pantani 2:07 p h. Következik: 4. szakasz, La Muela–Borja (168.5 km). Internet: www.todociclismo.com/varagon

44. GP de Denain (1.3-as kategória, Franciaország, 196 km)
A végeredmény: 1. Bert Roesems (belga, Palmans) 4:30:39, 2. Poitschke (német, Wiesenhof) a. i., 3. Voeckler (francia, Brioches) a. i.

33. Lombard hét (2.5-ös kategória, Olaszország)
2. szakasz, egyéni időfutam, Almenno–Roncola (7.6 km): 1. Julio Perez Cuapio (mexikói, Panaria) 19:11, 2. Zampieri (svájci, Vini Caldirola) 11 mp h., 3. Jones (zimbabwei, Amore e Vita) 15 mp h. Az összetettben: 1. Julio Perez Cuapio 3:55:12, 2. Zampieri 3 mp h., 3. Jones 7 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik