Dobogón a női kardcsapat

F. M.F. M.
Vágólapra másolva!
2003.04.12. 20:23
Címkék
Az olaszországi Trapaniban zajló kadett- és junior-világbajnokságon az egyéni küzdelmek után szombaton megkezdődtek a junior-csapatversenyek. (A fiatalabb korosztályban nem rendeznek csapatversenyt).
Ez a nap is alátámasztotta a vb-n eddig történteket, nevezetesen azt, hogy a magyar utánpótlás képviselőinél jelenleg a kard a sikerfegyvernem. Az eddigi három magyar érem ugyanis kardban született (Varga Dóra, Gémesi Csanád, Lontay Balázs), és mind a három bronz lett. Ez a sorozat szombaton sem szakadt meg, mivel a női kardcsapat is a dobogó harmadik fokára állhatott. A Gergácz Veronika, Kerecsényi Georgina, Vécsey Anna, Varga Dóra összeállítású együttes magabiztosan győzte le a hongkongiakat (45:20) és a japánokat (45:17), az elődöntőben viszont 45:38-ra kikapott az oroszoktól. A folytatás azonban ismét magyar sikert hozott: a csapat a bronzcsatában a kínaiak ellen nyert 45:38-ra. A nap másik két csapatversenyében már nem ment ilyen jól a mieinknek, ugyanis a Révész Júlia, Csontos Szilvia, Laborcz Izabella, Szelle Réka alkotta párbajtőr-válogatott a hatodik, a Vizler Ádám, Mazza Lorenzo, Szabados Gábor, Huszka Zsombor összetételű tőr-együttes pedig a nyolcadik helyen végzett. Mivel a kardozó fiúk csapatversenyét – a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők küzdelmeivel együtt – vasárnap rendezik meg, bízhatunk abban, hogy a zárónap sem múlik el magyar érem nélkül.
Legfrissebb hírek

Golomán György újra az ACB-ligában játszik

Kosárlabda
5 perce

Ez ám a mesterhármas! – háromszor védte ki „ugyanazt” a büntetőt a Lille kapusa

Európa-liga
5 perce

Eltitkolt futballsztárjaink a vasfüggönyön túl

Labdarúgó NB I
14 perce

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
24 perce

Férfi kosár Ek: ciprusi ellenféllel teljes a Szombathely csoportja

Kosárlabda
55 perce

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
1 órája

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
1 órája

NS-képeslap: Fehérvár és a régió atlétikájának otthona

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik