Triatlon - Hóbor és Varga is a rajtnál

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.04.11. 22:49
Címkék
Vasárnap Japánban, Isigaki szigetén megkezdődik az idei Világkupa-sorozat. A Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) minden eddiginél több Vk-futamot írt ki, a tervek szerint összesen 18 helyszínen versenghetnek majd a világ legjobb triatlonistái  akik éppen félidőben, a kilencedik futamra (és az azt megelőző csapat-világbajnokságra) Tiszaújvárosba érkeznek.
Az első futamon a nőknél a szakemberek szerint három világbajnok – a brit Leanda Cave (2002), az ausztrál Nicole Hackett (2000), illetve honfitársa, Loretta Harrop (1999) –, továbbá a világranglista első helyén álló amerikai Barb Lindquist között dőlhet el az első hely sorsa. A férfiak versenye többesélyes, a világranglista első négy helyezettje – az ausztrál Chris Hill és Greg Bennett, az új-zélandi Hamish Carter vagy a brit Andrew Johns – mellett két korábbi világbajnok – a kazah Dmitrij Gaag (1999) és a francia Olivier Marceau (2000) is indul. Hozzáértők szerint érdemes lesz figyelni egy "új fiúra” is, a kétszeres olimpiai bajnok maratoni futó, Waldemar Cierpinski fia, Falk adottságai kiugró eredményeket sejtetnek.Két magyar sportoló is elutazott Japánba, Varga Szabolcs és Hóbor Péter (mindkettő Proform TK, Pécs) célja: mielőbb bekerülni a legjobb száz közé a világranglistán.A többi magyar válogatott sem marad feladat nélkül: vasárnap 14 órától, a hagyományos Duna-parti duatlongálán ezúttal is sor kerül a profik meghívásos versenyére, amely most is hatalmas csatát ígér…
A Világkupa programja
Április 13. 1. futam Isigaki (Japán)
Április 26. 2. futam St. Petersbourgh (Egyesült Államok)
Június 7. 3. futam Tong Jong (Koreai Köztársaság)
Június 15. 4. futam Gamagori (Japán)
Június 28. 5. futam Peking (Kína)
Július 13. 6. futam Edmonton (Kanada)
Július 20. 7. futam Corner Brook (Kanada)
Július 27. 8. futam Salford (Nagy-Britannia)
Augusztus 3. 9. futam Tiszaújváros (Magyarország)
Augusztus 10. 10. futam New York (Egyesült Államok)
Szeptember 6. 11. futam Hamburg (Németország)
Szeptember 12. 12. futam Nizza (Franciaország)
Szeptember 20. 13. futam Madrid (Spanyolország)
Október 13. 14. futam Makuhari (Japán)
Október 19. 15. futam Madeira (Portugália)
Október 26. 16. futam Rio de Janeiro (Brazília)
November 2. 17. futam Cancún (Mexikó)
November 23. 18. futam Geelong (Ausztrália)
December 6–7. Világbajnokság Queenstown (Új-Zéland)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik