Mario Cipollini: dobszerda

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.04.09. 21:20
Címkék
Az év egyik legmozgalmasabb napján vannak túl az országúti mezőny legjobbjai, szerdán három rangos viadalra is sor került, a Sarthe körversenyen Armstrong, Ullrich, Virenque és Brochard mellett Bodrogiért szoríthattunk, a Baszk körversenyre Pantani, Aitor González, Frigo vagy Beloki rajongói figyelhettek, míg a belga klasszikus egynaposon, a Gent-Wevelgemen többek között Cipollini, Bettini és Museeuw gondoskodott arról, hogy legyen miről beszélni.
Nézzük előbb a magyar érdekeltségű versenyt! Már 70 kilométerrel a befutó előtt megszületett a nap (egyik) szenzációja: a négyszeres Tour de France-győztes Armstrong feladta a versenyt, mindössze másfél szakaszon át tartott tehát a "nagy csata” közte és egyik legnagyobb kihívója, Ullrich között. Az amerikai a befutó után a sajtónak gyomorpanaszairól nyilatkozott – bizonyára nem a csütörtöki időfutam miatt hátrált meg…Belgiumban elképesztő események sorozatát hozta a Gent-Wevelgem. A legendás viadalon az olasz Világkupa-címvédő Bettini és a veterán belga Dierckxsens is nagyot bukott, előbbi zúzódásokat szenvedett, míg a hazaiak kedvence kulcscsontját törte. Az egyik kanyarban bukott a világbajnok Cipollini is, az élbolyban tekerő olasz folytatta a versenyt, de nem sokkal később megpróbált elégtételt venni a szerinte őt akadályozó motoroson: két frissítővel teli kulacsát is hozzávágta. A motoros nem sokkal később – nem Cipollini palackjai miatt – maga is nagyot esett. Utóbb kiderült: a motoros a verseny egyik bírája, a versenyzők között nem túl népszerű Van Rentergem volt, és ha Cipollini nyert volna, akkor vélhetően kizárják a versenyből…Ez a "veszély” nem fenyegetett, a győzelmet a német Klier szerezte meg, aki Boonennel és Vogelsszel sprintelt az első helyért.De még nem volt vége! Boonen a célban tornyosuló fotósok egyikét már nem tudta elkerülni, és óriásit esett. A vétkes fotóriporter mindenesetre gyorsan ellőtt néhány képkockát a földön fájdalmas arccal fekvő kerekesről… 51. Sarthe körverseny (2.3-as kategória, Franciaország)
1. szakasz, Nantes–Fontenay-le-Comte (188.4 km): 1. Carlos Da Cruz (francia, fdjeux.com) 5:10:13, 2. Sivakov (orosz, Bigmat) azonos idővel, 3. Strazzer (olasz, Phonak) 5:52 p h., …22. Ullrich (német, Coast) a. i., …26. Armstrong (amerikai, US Postal) a. i., …59. Bodrogi László (magyar, Quick Step-Davitamon) 12:57 p h. 2. szakasz, Fontenay-le-Comte–Pont-Chateau (195.1 km): 1. Massimo Strazzer 4:31:52, 2. Casper (francia, fdjeux.com) a. i., 3. Clerc (svájci, Quick Step-Davitamon) a. i., …41. Ullrich a. i., …45. Bodrogi a. i. Az összetettben: Carlos Da Cruz 9:41:51, 2. Sivakov 2 mp h., 3. Strazzer 5:52 p h., …22. Ullrich 6:06 p h., …55. Bodrogi 13:11 p h. Következik: 3a. szakasz, Saint-Géréon–Angers (93.3 km); 3b. szakasz, egyéni időfutam, Angers (8.8 km). Internet: www.sarthe.com

65. Gent–Wevelgem (HC-kategória, Belgium)
A végeredmény: 1. Andreas Klier (német, Telekom) 4:37:37, 2. Vogels (ausztrál, Navigators) a. i., 3. Boonen (belga, Quick Step-Davitamon) a. i., 4. Ongarato (olasz, Domina-Vacanze) 1 mp h., 5. Knaven (holland, Quick Step-Davitamon) 20 mp h., 6. Belohvosciks (lett, Marlux) 43 mp h., 7. Museeuw (belga, Quick Step-Davitamon) 1:05 p h.

43. Baszk körverseny (HC-kategória, Spanyolország)
3. szakasz, Plencia–Vitória (191 km): 1. Alejandro Valverde (spanyol, Kelme) 4:50:15, 2. Rebellin (olasz, Gerolsteiner) a. i., 3. Wegmann (német, Gerolsteiner). Az összetettben: 1. Alejandro Valverde 12:12:06, 2. Rebellin a. i., 3. Astarloa (spanyol, Saeco) a. i. Következik: 4. szakasz, Vitoria–Santesteban (171 km). Tv: Eurosport, 15.45 (élő)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik