Az öt karikán túli élet

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.08. 20:59
Címkék
A Nemzeti Sportszövetség székházában találkozott egymással Berényi János, az NSSZ elnöke és Aján Tamás, a MOB főtitkára, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnöke, aki ezúttal inkább a nemzetközi sportági szövetségeket tömörítő szervezet, az AGFIS alelnökeként tartott tájékoztatót.
A középpontba a nem olimpiai sportágak két esztendő múlva, Duisburgban rendezendő világjátéka került, és mint kiderült, 27 sportág 43 versenyszámában közel 3000 versenyzőt várnak majd a német városba. "Nagy lehetőség ez az esemény az ötkarikás játékok programjáról hiányzó sportágaknak, így például az íjászat egyes ágainak, a karaténak, a rögbinek, a búvárúszásnak, a biliárdnak, a fallabdának, a táncsportoknak, és még folytathatnám –magyarázta Berényi János. – Az előkészületekben főszerepet vállal az NSSZ, hiszen Magyarországon ez a szervezet képviseli a nem olimpiai sportágakat. Tulajdonképpen az lesz a dolgunk, mint a MOB-nak az olimpiai csapat gardírozásában, lesznek elérendő szintidők és -eredmények, valamint lesz formaruhája is a magyar csapatnak.”Az NSSZ elnöke kihasználta az alkalmat, hogy mint a MOB főtitkárával is tárgyaljon Aján Tamással. A téma nem is lehetett más, mint a két szervezet szerepével kapcsolatban főként a sajtóban megjelenő félreérthető nyilatkozatok tisztázása. "Egyértelműsíteni kell, hogy nincs szándék a MOB beolvasztására az NSSZ-be, illetve nincs olyan igény sem, hogy csak a MOB foglalkozzon az olimpiai sportágakkal – folytatta Berényi János. – Ezek a feltételezések nem is az érintettektől származnak. Egyetértettünk abban, hogy a parlament Ifjúsági és Sportbizottsága, a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium, a MOB és az NSSZ is három-három fővel képviseltesse magát az egyeztetésen, amely a kétségeket hivatott eloszlatni.”Aján Tamás nem kívánt semmit hozzáfűzni a Berényi János által mondottakhoz, véleménye szerint a négyoldalú eszmecserén kell az üggyel foglalkozni.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
1 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
2 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik