Kerékpár - Van Petegem nyert Flandriában

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.04.06. 21:40
Címkék
A szakemberek várakozásainak megfelelően belga győzelem született az országúti Világkupa-sorozat idei második futamán, a Flandriai körversenyen. A 255 kilométeres viadal első felében négy vállalkozó szellemű kerekes szökése jelentett eseményt, a vb-ezüstérmes német Rich vezette boly előnye olykor a 14 percet is meghaladta, ám nem tartott ki a hajráig.
Az utolsó negyven kilométeren nagy csatát vívtak az egynapos specialisták, előbb a Vk-címvédő olasz Bettini, majd klubtársa, az elmúlt napokban sérüléssel küszködő belga Museuuw próbálkozott, majd a Quick Step harmadik menője, a belga Vandenbroucke lépett meg honfitársávál, Van Petegemmel az oldalán. Ez a duó már nem is engedte, hogy az üldözők felzárkózzanak. A sprint elmaradt, a célegyenesben az erejével elkészülő Vandenbroucke nem tudta megszorítani Peter Van Petegemet, aki győzelmével a Vk-összetettben is átvette a vezetést.Feladta a Flandriai körversenyt a világbajnoki címvédő Mario Cipollini, ám az olaszok kedvence néhány napig még biztosan Belgiumban marad: ennek egyik oka, hogy hétfőn vb-diadalának helyszínén, Zolderben díszpolgárrá avatják. Az ünnepélyes eseményre két nappal a csúcskategóriás Gent–Welvegem viadal előtt kerül sor, itt 2002-ben szintén Cipollini győzött.Vasárnap nyeregbe szállt a legmagasabban jegyzett magyar kerékpáros, Bodrogi László is. A Quick Step-Davitamon sérülésből felépült légiósa a Rennes Nagydíjon a mezőnnyel ért célba, de már az egész verseny alatt jobban teljesített, mint két nappal korábban, a Route Adélie-n. Bodrogi keddtől a Sarthe körversenyen vesz részt. 87. Flandriai körverseny, a Világkupa 2. futama (255 km)
A végeredmény: 1. Peter Van Petegem (belga, Lotto-Domo) 6:18:48, 2. Vandenbroucke (belga, Quick Step-Davitamon) 2 mp h., 3. O’Grady (ausztrál, Crédit-Agricole) 19 mp h., 4. Baldato (olasz, Alessio) azonos idővel, 5. Mattan (belga, Cofidis) a. i., 6. Guesdon (francia, fdjeux.com) a. i. A Vk-összett élcsoportja: 1. Peter Van Petegem 100 pont, 2. Bettini (olasz, Quick Step-Davitamon) 100, 3. Vandenbroucke 70

5. GP Miguel Indurain (1.2-es kategória, Spanyolország, 186 km)
A végeredmény: 1. Matthias Kessler (német, Telekom) 5:02:05, 2. Vicioso (spanyol, ONCE) azonos idővel, 3. D. Etxebarria (spanyol, Euskaltel) a. i.

25. GP de Rennes (1.3-as kategória, Franciaország, 157.5 km)
A végeredmény: 1. Oleg Griskin (orosz, Navigator) 4:12:33, 2. Nauduzs (lett, CCC-Polsat) a. i., 3. Hunt (brit, Oktos) a. i., …68. Bodrogi László (magyar, Quick Step-Davitamon) 28 mp h.

Árvai első Ausztriában

BÉCS. Jól szerepelt a magyar pályaválogatott az osztrák fővárosban megrendezett nemzetközi versenyen. A scratch-ben Bebtó Zoltán (P Nívó-Betonexpressz-FTC) az ötödik helyen zárt, a kieséses versenyben klubtársa, Árvai Attila szerezte meg az első helyet, míg Bebtó negyedik lett, a 160 körös pontversenyben pedig a vb-ezüstérmes osztrák Garber és a cseh Blaha mögött a ferencvárosi Víg Aurél és Árvai végzett a harmadik, illetve a negyedik helyen. Az összetett versenyben Árvai Attila győzött. A válogatottak ezen a hétvégén a dél-afrikai Fokvárosban a Vk 3. futamán vesznek részt.

Nemzetközi verseny, Bécs
A magyarok eredményei. Scratch: 5. Bebtó Zoltán. Selejtező: 1. Árvai Attila, …4. Bebtó. Pontverseny: 3. Víg Aurél, 4. Árvai
Az összetett élcsoportja: 1. Árvai Attila (magyar), 2. Garber (osztrák), 3. Zabka (cseh)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik