Maldini újabb csúcsra tör

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.03.31. 21:16
Címkék
A finnek elleni szombati Eb-selejtezőn aratott 2–0-s diadal után az olasz labdarúgás szép lassan visszatér a mindennapi kerékvágásba, azaz a nagy klubok irányítják magukra a köz figyelmét.A nagyok közül is elsősorban a Juventus és a Milan.A Juve a hét végén városi rangadót játszik a Torino ellen, amely akkor is háromesélyes, ha a "bikák” szinte biztos kiesőnek számítanak. A "zebráknál” azonban egyelőre nem aggódnak, hiszen még arra is van idő, hogy Marcello Lippi szerződése meghosszabbításáról tárgyaljanak. A mester talán meg akarta várni, hogy mire jut Trapattoni a squadra azzurra élén a finnek ellen, majd látva a sikert, hétfőn közölte, hogy akkor hajlandó megnyújtani a kontraktusát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2004-ig ő marad a Juve edzője, és ha a felek elégedettek egymással, akkor Lippi a következő idényt is a Juventus kispadján kezdi meg.A Torinónál viszont már a harmadik mester, Camolese és Ulivieri után Zaccarelli ül a kispadon, aki mellett Giacomo Ferri, a bordó mezesek egykori játékosa a másodedző. "Futballistaként rengeteg városi rangadót játszottam, az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor hét másodperc után sárga lapot kaptam, mert felrúgtam Zavarovot” – emlékezett Ferri az egyik 1988-as derbire, amelyen maga is részt vett.A Milan szombat este Parmában lép pályára, a soraiban valószínűleg Maldinivel és Rivaldóval. Az olasz hátvéd hétfőn hosszabbította meg 2005-ig a szerződését, így lehetővé válik számára, hogy még jó néhány rekordot megdöntsön, többek között Dino Zoff A-ligás mérkőzéscsúcsát. A legendás kapus 570 első osztályú mecscsen lépett pályára, a hátvéd most 501-nél tart.Rivaldóval kapcsolatban is van hírünk, hiszen a News of the World című lapnak állítólag azt nyilatkozta, hogy el akarja hagyni a piros-feketéket, és a Liverpoolban kívánja folytatni a pályafutását. "Legalább két hónapja nem beszéltem angol újságíróval, ilyesmit meg aztán végképp nem mondtam senkinek. Jól érzem magam a Milanban, és remélem, hogy minél tovább itt is maradhatok” – cáfolt a brazil támadó.Végül pedig egy hír a Lazióról: a kékek a hét végén barátságos meccset játszottak az Espanyollal (0–0), amelyen Roberto Mancini kipróbálta Diego Simeonét a középhátvéd posztján. "Több új megoldással kísérleteztem, és úgy gondolom, hogy az argentin igazán jól szerepelne a védelem tengelyében” – értékelt Mancio.
Legfrissebb hírek

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
10 perce

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
21 perce

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
41 perce

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
49 perce

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
1 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
1 órája

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
1 órája

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik