Búvársport - Az elitbe vágynak a mieink

O. F.O. F.
Vágólapra másolva!
2003.03.28. 22:28
Címkék
Rangos nemzetközi uszonyos- és búvárúszóverseny házigazdája lesz a hét végén Dunaújváros. Itt rendezik meg a klubcsapatok Európa-bajnokságát, amelyen a két nap során az előzetes nevezések alapján tíz nemzet csaknem 200 sportolója áll rajthoz. Magyarországon már nem először vetélkednek a kontinens legjobb egyesületei, hiszen a csapatok korábban Hajdúszoboszlón és Kecskeméten is összemérték egymással az erejüket. A Magyar Búvárszakszövetség főtitkára, Rimóczi László elmondta: természetesen a magyar élemzőny tagjai is vízbe szállnak, és a szakemberek szerint a Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE és a házigazda Dunaferr SE együttese is az élmezőnyben végezhet. A somogyiak színeiben rajthoz áll többek között a kétszeres világbajnok Vinkler Péter és tehetséges fiatalok is lehetőséget kapnak Kovács László mesteredzőtől. A dunaújvárosiak szintén nagyon készülnek, a kaposváriakhoz hasonlóan legalább az első hatba vágynak, és titkon a dobogós helyezésben is reménykednek. A szabályok szerint egyébként négy-négy felnőtt nő és férfi alkot egy gárdát, és a rövidebb távokon, illetve váltóban megy majd a csata a pontokért. A magyarok legnagyobb ellenfelei várhatóan az oroszok lesznek (a hírek szerint világbajnokok is ellátogatnak majd a Duna partjára), de többek között ukránok, németek, csehek és szlovákok is szerencsét próbálnak majd. A klubcsapatok Európa-bajnokságával egyidőben rendezik meg a Dunaferr Kupa nyílt versenyt, amely jó erőfelmérő lehet a magyar utánpótlás számára is. A program szombaton és vasárnap egyaránt 9 órakor kezdődik a dunaújvárosi uszodában.
Legfrissebb hírek

A pofára eső norvég és a piszkálás, pöckölés, tuszkolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
15 perce

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
23 perce

Heti légiósprogram: rajtol a német másodosztály

Légiósok
37 perce

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
1 órája

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
1 órája

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
9 órája
Ezek is érdekelhetik