Baumgartner pályacsúcsa

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.03.27. 22:12
Címkék
Öt héttel súlyos térdsérülését követően (egy januári futóedzésen elesett és elrepedt a térdkalácsa) remekül szerepelt idei első tesztjén Baumgartner Zsolt. A Formula3000-es mezőny egyetlen magyar tagja a Coloni-istálló színeiben az olaszországi Magione-ban tesztelt, és 1:03.30-as idejével megdöntötte a körrekordot a 2507 méteres pályán.
Az eredmény alaposan meglepte az olasz csapat vezetőit, akik abban is kételkedtek, hogy a magyar a sérülését követően egyáltalán képes lesz végigautózni a két napot. Ehhez képest Baumgartner 170 kört teljesített, és négy hónapon belül immár a második versenypályán állított fel körrekordot (tavaly ősszel a Hungaroringen sikerült neki ez a bravúr). "Bevallom, egy kicsit tartottam a teszttől, hiszen a sérülésem óta nem ültem versenyautóban, és az orvosok előre jelezték, hogy a megerőltetéstől és a lábamra ható rezgésektől kiújulhat a sérülésem – mondta Baumgartner. – Szerencsére a két nap során egyáltalán nem éreztem fájdalmat, így azt hiszem kijelenthetem, hogy a szerencsétlen sérülés már a múlté. Arra nem számítottam, hogy rögtön az első idei teszten ilyen jól megy majd az autó, arra pedig főleg nem, hogy új pályacsúcsot érek el. Magione rendkívül technikás pálya, nagyon sok kanyar tarkítja, így alaposan meg kellett dolgoznunk a jó időeredményért minden egyes körben. A két nap során köröztünk új és használt gumikkal, a különféle beállításokat is kipróbáltuk.”A Formula–3000-es szezon egyébként április 11-én Barcelonában kezdődik, de Baumgartner addig még részt vesz egy hivatalos teszten, amelyen az utolsó simításokat is elvégezhetik a négykerekűn. A magyar versenyző célja, hogy a sorozat összes futamán pontszerző helyen végezzen.
Legfrissebb hírek

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
6 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
44 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik