A Dunaferr kézbe vette az irányítást

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.03.21. 21:16
Címkék
Botos Ferenc jelentette ki nem régen, hogy a csapatsportágakat figyelembe véve a röplabdában a leggömbölyűbb a labda, vagyis a röplabda a legkiszámíthatatlanabb. Nos, a Nyíregyháza trénere éppen saját csapatával bizonyította a tételt a Kecskemét kiverésével a négy közé jutásért, majd az elődöntő első találkozóján, az aranyéremre éhező Kazincbarcika otthonában borították a papírformát a szabolcsiak – legalábbis az első két játszmában. Csakhogy a készülő csodán elmerengve elkótyavetyélték az előnyt, más olvasatban: a szép fokozatosan felébredő Vegyész visszazökkentette a valóságba Botos csapatát.Ami nem sikerült a nyírségieknek, az bejött a Dunaferrnek. Kiismerhetetlen (lám, nem csak a röplabda!) az emberi lélek, hiszen míg a Barcika úgy volt képes felállni a padlóról, hogy öt nappal korábban nyert állásból elvesztette a Magyar Kupa-döntőt, addig a kupaserleget nyolcadszor elhódító, (pszichikai) erejük teljében lévő kaposváriak meghajoltak – saját pályán –a dunaújvárosiak akarata előtt. "A Dunaferr jól használta ki a kupagyőzelem utáni hangulatunkat, és taktikusan játszva nyert –értékelt két nap után Demeter György, a Kométa mestere. – Az első játszmát négypontos előnyről vesztettük el a hajrában, mert hiába voltunk magabiztosak, ez nem párosult precizitással, és nem tudtunk újítani a végén. De említhetném a Dunaferr javára a centerposzton megmutatkozó különbséget is. A lélektani előny most riválisunknál van, a Duna-partiak sikerükkel kézbe vették az irányítást. Szombaton bravúrt kell végrehajtanunk a második meccsen, amire képesnek is tartom a társaságot – de ehhez mindenben javulnunk kell!”Ezt remélik Kaposvárott, Botos Ferencnek pedig megvalósulhat az a kívánsága, amelyet a barcikai összecsapás után fogalmazott meg, miszerint játékosai koncentrációja nem illan el idő előtt szombaton.
Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
4 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
27 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
29 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
42 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
46 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik