Del Piero a Depor ellen jön

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.03.05. 22:35
Címkék
Kétnapos szünet után a Juventus játékosai szerdán újrakezdték az edzéseket. A tréningen nem jelent meg Pavel Nedved, akinek nem két-, hanem háromnapos pihenőt írtak elő az orvosok az Inter elleni vasárnapi mérkőzésen elszenvedett mellkasi zúzódásai miatt, és a sérüléséből lábadozó Alessandro Del Piero sem edzett a többiekkel. Az Udinese elleni hét végi bajnokit mindketten kihagyják, ugyanakkor a Deportivo elleni jövő heti BL-meccsen akár pályára is léphetnek. Nedved szinte biztosan ott lesz a kezdőben, és igen valószínű, hogy Alex leülhet a kispadra. "Nagyon nehezen viselem, hogy szurkolóként kell néznem a Juventus mérkőzéseit, alig várom, hogy végre újra pályára léphessek. Szerencsére az Inter elleni győzelem jót tett a sérült lábamnak is” – nyilatkozta Del Piero.Aldair, a Roma brazil hátvédje bejelentette, hogy a nyáron visszavonul. A 37 éves futballista már egy éve is hasonló döntést fontolgatott, az utolsó fordulóban könnyes búcsút is vett a szurkolóktól, ám hamarosan meghoszszabbította a szerződését a "farkasokkal” a jelenlegi bajnokságra.Honfitársa, Emerson viszont akár 2010-ig is a Roma játékosa lehet, Franco Sensi klubelnök ugyanis azt ajánlotta neki, hogy az évtized végéig (!) hosszabbítsák meg a szerződését, amely alapján évi 3 millió eurót keresne. Emersont a Milan és a Juventus is hívja, ám ennek az ajánlatnak aligha tud ellenállni.Franco Carraro, az olasz szövetség elnöke szerint elképzelhető, hogy a másodosztályú bajnokságot hamarosan két csoportban bonyolítják le, és az sem zárható ki, hogy a Serie A-ból a jövőben nem négy, hanem csak három csapat esik ki. Carraro azt is elárulta, hogy az olasz szövetség szeretné megpályázni a 2012-es Európa-bajnokság rendezését, amelyre 2004-ig kell jelentkezni, és az UEFA 2006-ban dönt a helyszínről.
Legfrissebb hírek

Budapest ad otthont a Teqball Tour idei első állomásának

Egyéb egyéni
10 perce

Szombaton teljes hajózár lesz érvényben a Duna egy szakaszán – több százan úsznak majd a folyóban

Úszás
12 perce

Klub-vb: alaposan helyretették Marescát a sajtótájékoztatón

Klub-vb
25 perce

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
26 perce

Prosser Dániel: A japán egyetemi évek helyett még futballozhatok

Labdarúgó NB I
30 perce

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
35 perce

Wimbledon: Paolini szakított edzőjével, Dimitrov mellett Sinner is megsérült

Tenisz
44 perce

Újpest–DVTK meccsel kezdődik az NB I új idénye – megvan az első két forduló programja

Labdarúgó NB I
49 perce
Ezek is érdekelhetik