Olaszország - Del Piero lassan visszatér

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.02.27. 21:46
Címkék
Del Piero visszatért! A Juventus klasszisa, aki az Atalanta elleni február 2-i bajnoki mérkőzésen szenvedett súlyos izomhúzódást, csütörtökön részt vett a Juventus egyik ificsapatának a labdás edzésén, bár még szemmel láthatóan óvatosan mozgott. (A becslések során beszéltek két hónapos hiányzásról is, ám a támadó mindössze 25 nappal a "balesete után újra a pályán volt.)
"Nem tudom, hogy mikor térhetek ténylegesen vissza, de a mai könnyű tréning után sokkal optimistábban látom a világot” – nyilatkozta Alex, aki a Manchester United elleni két vereséget egyaránt a lelátón szenvedte végig, és aki az Inter elleni vasárnapi bajnokin még biztosan nem léphet pályára. (A néhány hét múlva következő Milan elleni rangadón viszont már csaknem biztosan ott lesz.)Egy másik Juventus-csatárról, Marcelo Salasról is van friss hírünk: most már biztos, hogy a chilei futballista az idény végén távozik a "zebráktól”, és az is igen valószínűnek tűnik, hogy Spanyolországban folytatja a pályafutását. A Juve által érte kért 12 millió eurót a Barcelona és a Betis is hajlandó lenne kifizetni, ám utóbbi mellett szól, hogy fel tudja ajánlani cserébe a fiatal Joaquínt, aki nagyon tetszik Marcello Lippinek.A Juve nem csak elad, hanem vesz is: a klub néhány napon belül 99 évre megvásárolja (kibérli) a Stadio Delle Alpit, amelyet a nyáron elkezdenek átalakítani egy jóval kisebb, ám sokkal komfortosabb létesítménnyé. Antonio Giraudo ügyvezető igazgató szerint a munkálatoknak a 2006-os téli olimpiára készen kell lenniük. A megújult stadion nevéről még folyik a vita, mert nem biztos, hogy a nemrégiben elhunyt Gianni Agnelliről nevezik el a létesítményt, lehet, hogy egy szponzor lesz a névadó.Az utolsó Juve-hírünk: az együttes játékosai március 6-án fellépnek a hagyományos San Remó-i dalfesztiválon, és előadnak egy dalt, amelynek a forgalmazásából származó összeget egy genovai kórház kapja majd meg. A futballisták mindenesetre azt kérték, hogy – a fesztivál szabályaival ellentétben – hadd énekelhessenek "playbackről”.
Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
18 perce

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
34 perce

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
46 perce

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
1 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
1 órája

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
1 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
1 órája

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
2 órája
Ezek is érdekelhetik