A pénz tizede az élő sporté

– Az, hogy a rangsorban a kajak-kenu mögött a második helyen vagyunk, megtisztelő, ám az összeget, a 112 millió forintot keveslem. Olimpiai kvalifikációs évet kezdtünk, a versenyeztetés rengetegbe kerül. Már csak azért is kevés ez a pénz, mert tavaly a szakmai munkára 117 milliót kaptunk – kezdte Kovács Tamás.

– Sohasem kapott ilyen hatalmas összeget az államtól a sport…

– A sportban valóban sok pénz van, de az élő sportban kevés. Nemcsak a vívásban, hanem összességében. Hiába mondják, hogy 21 milliárdot kap ez az ágazat, ha ennek csak a tíz-tizenöt százaléka jut a közvetlen olimpiai felkészülésre és az utánpótlás-nevelésre. Egyszer már ki kellene mondani, hogy szükség van-e az élsportra vagy nincs, kellenek-e nekünk az olimpiai sikerek vagy nem. Ha igen, akkor az államnak fel kell vállalnia az eredményes olimpiai sportágak teljes, kiemelt támogatását, mert ezt nem lehet elvárni a szponzoroktól.

– Ha ilyen kevés jut el az élő sportig, hol a többi pénz?

– Ebbe nem akarok belemenni, mert nem is tudom igazán… Az azonban tény, hogy az előző érában, 2001-ben, létrehozták a Nemzeti Sportszövetséget amely arra lenne hivatott, hogy átfogja az egész magyar sportot. Erre azonban szakmailag képtelen, hiszen már az induláskor is 60, ma pedig 65 tagja van, és ez a szám nőni fog, hiszen egyre szaporodnak a szövetségek, amelyek pénzt kérnek. Ma már a kutyaszánhúzók is szövetségbe törmörülnek, és ki tudja, mi jöhet még? Nem az a bajom, hogy ilyen szövetségek vannak, hanem hogy hasonló elbírálást várnak. Egy nem olimpiai sportág nem tudja megérteni az olimpiai problémáit, és ez fordítva is igaz. Mi, az olimpiai sportágak képviselői azért harcoltunk és harcolunk, hogy irányításban is a MOB-hoz tartozzunk. Ne "felülről” határozzák meg, hogy kivel és hova kell társulnunk.

– Sokan erre azt fogják mondani, hogy bírálni könnyű. De mi lenne a megoldás?

– A sportirányítást és finanszírozást egyszerűbbé, áttekinthetőbbé kell tenni! Az irányítást három, a finanszírozást egy csatornán kell működtetni. A finanszírozás legyen tervezhető, hogy évekre előre tudjuk, mire számíthatunk, mert ma ez nincs így. A jelenlegi többcsatornás támogatás pedig nem kellően hatékony, és számtalan vitát eredményez. Mivel a magyar sport olimpiai szereplése államilag is elismert, kiemelt jelentőségű feladat, ezért ésszerű, hogy az olimpiai sportágak a MOB-on keresztül kapják meg a szakmai és állami támogatásuk egészét. Megszüntetném az előző kormány alatt létrehozott, feleslegesen felduzzasztott apparátussal működő ernyőszervezeteket, mert ezek fenntartása, működtetése rengeteg pénzt von el a sporttól. Vagyis a MOB-hoz tartoznának az olimpiai sportágak, az NSSZ-hez pedig a nem olimpiai sportágak, a fogyatékosok sportja, a szabadidősport, az egyetemi és diáksport. A két szervezet között működne a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet, de módosított feladatkörrel. A NUPI-nak minden sportág utánpótlásával foglalkoznia kellene, nem csak a kiváltságos néhányakéval, no és a fiatalok versenyeztetését is fel kellene vállalnia. A vívásban ugyanis nagy gond, hogy a kicsik nem tudnak külföldi versenyeken indulni, mert az egyesületüknek nincs pénze. Hiába ad a NUPI pénzt tatai edzőtáborozásra, ha ott ugyanazok a gyerekek szurkálják egymást, akik a keretedzéseken. Az segítene igazán, ha minél többször találkozhatnának külföldi vetélytársaikkal, így a világversenyeken nem érné őket kellemetlen meglepetés. Szóval, ha ez a három szervezet létezne és így működne, lenne rendszer a sportirányításban. Nekünk nem szabad más országokat másolni, van olyan erős és eredményes a magyar sport, hogy saját, nem pedig más példákat követő irányítása és finanszírozása legyen.

– Amiket említ, azok a sporttörvény módosítását igénylik.

– Így is van, a sporttörvény sürgős módosításra szorul, mert számos pozitív hatása ellenére sem oldotta fel a korábbi feszültségeket, sőt újabb felesleges előírásokkal nehezíti a sport irányítását, finanszírozását, helyenként túlszabályoz, és sok esetben téves felfogáson alapul. A legsúlyosabb hiba, hogy a törvény nem foglalkozik a sport alapvető területével, az egyesületekkel. Támogatni kellene a klubokat, mert a jelenlegi helyzet a további leépüléshez vezet. Ha nem lesznek klubok, megszűnik a magyar sport is! Már az egész magyar sport megérzi, hogy elengedték az egyesületek kezét. Saját sportágamat például ma azok a versenyzők tartják fenn, akik még a kilencvenes évek elején nőttek fel, és nagyon szűk azok köre, akik a mai élversenyzőktől átvehetik a stafétabotot. Ehhez a kérdéskörhöz tartozik az iskolai sport is, amit új koncepció alapján kell rendezni, minél több diákot és hallgatót kell bekapcsolni a rendszeres testnevelésbe. Sajnos ma a gimnáziumok és felsőoktatási intézmények zömében megszűnt a kötelező testnevelés, a testnevelési tanszék, így nem csoda, hogy a különböző sporteseményeken csak az egyesületekben versenyző fiatalok vesznek részt. A diáksport sanyarú helyzete miatt nemcsak a jövő bajnokait veszítjük el, hanem a felnövekvő nemzedék is elpuhult, edzetlen lesz. A magyar sport irányítását, finanszírozását, menedzselését évtizedek óta félmegoldások jellemzik, és jó lenne egyszer már teljességre törekedni. A szövetségek és műhelyek hosszú távú, tervezhető, kiemelt finanszírozására, decentralizált, áttekinthetőbb sportirányításra, egy nemzeti utánpótlás-nevelési program megvalósítására, a magyar sport létesítményhelyzetének javítására, új iskolai és egyetemi sportkoncepció kialakítására, egy sportbarát sporttörvény megalkotására, valamint a sportot segítő adózási törvényre van szükség. Úgy érzem, a szakemberek véleményét meghallgatva sürgősen át kell alakítani a rendszert, különben nem tudjuk helyrehozni a hibákat, amelyekért már eddig is nagy árat fizettünk.