Szabicsot azonnal vinnék

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.01.30. 22:13
Címkék
Jól kerestek a nôk

BERLIN. Néhány nap leforgása alatt 30 ezer eurót keresett a Kínában vendégszereplô nôi válogatott, és a pénz egy részét jótékony célra fordítja. Az európaiak egy négycsapatos tornán léptek pályára Sanghajban, és a harmadik helyért 20 ezer eurót vehettek át. A fennmaradó összeget azért kapták, mert ôket választották a legsportszerûbb együttesnek. A válogatott tagjai minden bizonnyal egy gyerekekkel foglalkozó intézet javára utalják a jutalmukat.

Bajban a Kaiserslautern

KAISERSLAUTERN. A kaiserslauterni adóhatóság 12.9 millió eurós követeléssel lépett fel a város elsô számú futballcsapatával szemben. Ebbôl az összegbôl 8.3 milliót azonnal kellene törlesztenie az egyesületnek, 4.6 milliót pedig egy újabb pénzügyi vizsgálatot követôen. Az egyébként is drámai pénzügyi helyzetben lévô egylet helyzete ezzel a lépéssel katasztrofálissá vált, legalábbis Rene C. Jäggi elnök szerint.

A Berliner Morgenpost című lap picit borúlátóan, maga az érintett viszont sokkal optimistábban nyilatkozott arról, hogy milyenek Király Gábor pályára lépési esélyei a szombati VfB Stuttgart–Hertha BSC rangadón. A lap arról számolt be, hogy a hálóőr egyik edzésen elszenvedett vállsérülése súlyos, emiatt veszélybe került a szereplése. "Azért egy picit mindenki elkésett az aggódással – nyilatkozta Király. – Az igaz, hogy kedden meghúztam a vállam, és kiújult a Fulham elleni UEFA-kupa-meccsen szerzett vállsérülésem. Szerdán nem edzettem, csütörtökön csak futottam, pénteken azonban már bekapcsolódhatok a csapat tréningjeibe. A derekamat már rendbe tették, a vállamnál is volt egy kis ütés, nos az fájt egy kicsit. Masszázskezelést kaptam, illetve egy injekciót, csütörtökön már nem is volt semmi bajom. Biztos vagyok benne, hogy szombaton én védek Stuttgartban.”
A kapus elmondta, egyértelműen a győzelem a céljuk a Gottlieb-Daimler-stadionban, hiszen ezzel a sikerrel egy pontra megközelíthetnék vetélytársukat a tabellán, ráadásul megerősíthetik a helyüket a táblázat első felében.
Egyébként még arra is van egy halvány esély, hogy a hét végén még egy magyar futballista bemutatkozzon a Bundesligában. Edgar Geenen, a Nürnberg menedzsere ugyanis úgy nyilatkozott, a klub azt szeretné, ha Szabics Imre nem a nyáron, hanem azonnal csatlakozna a kerethez. (Mint ismert, a magyar támadó a közelmúltban aláírta azt a szerződést, amelynek értelmében a nyártól a német első osztályban szereplő alakulathoz igazol.) "Szerdán szólt a menedzserem, hogy pakoljak, mert költözhetek Nürnbergbe – mondta a magyar csatár. – Aztán kiderült, azért nem kell kapkodni, hiszen a Sturm olyan nagyon nem akar elengedni. Elméletileg péntek éjfélig még megegyezhet a két klub, de a grazi tapasztalataim azt mondatják, én csak a nyáron megyek Nürnbergbe.”
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
26 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
42 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik