Megjött a Tour-meghívó

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.01.30. 20:21
Címkék
A Perzsa-öbölben zajló háborús előkészületek manapság a világ minden táján félelemmel töltik el az embereket, a térségben élők mégis megpróbálják ettől függetleníteni mindennapjaikat. A Tour de France szervezői sem mondtak le arról, hogy pénteken útjára indítsák a Katari körverseny mezőnyét, Jean-Marie Leblanc, a francia cég főnöke mindenkit igyekszik megnyugtatni: a résztvevők haja szála sem görbülhet az arab országban. A meghívást tizenöt proficsapat fogadta el, köztük Bodrogi László klubja, a belga Quick Step-Davitamon is. A magyar kerekes – akinek hamar rendbe jött kisebb térdsérülése – a 2.3-as kategóriájú viadalon kezdi a szezont, először szerepelhet együtt új csapattársaival, többek között a Francia körverseny ötszörös hegyek királyával, a francia Richard Virenque-kel. Rajtuk kívül Amorison, Clerc, Cretskens, Kasecskin, Knaven és Nuyens kapott helyet a belga csapatban. Az ötszakaszos verseny nem lesz különösebben nehéz, tekintve, hogy az ország legmagasabb pontja 105 méterrel emelkedik a tengerszint fölé – talán csak a vasárnapi 187.5 kilométeres etap lesz kissé hosszú a szezont kezdő kerekeseknek. Bodrogiékon kívül a Lotto-Domo, a Vlaanderen, a CSC, az ONCE, az fdjeux.com, a Crédit Agricole, a Brioches, a Coast, a Gerolsteiner, a Lampre, a Saeco, a Tacconi, a Rabobank és a Phonak küldte el versenyzőit Katarba.Egy jó hír mindenesetre lendületet adhat Bodrogiéknak: a Tour de France szervezői a francia Crédit Agricole és fdjeux.com, valamint az olasz Saeco mellett a Quick Step-Davitamont is meghívták a centenáriumát ünneplő júliusi viadalra. Így már tizennyolc csapat részvétele biztos a Francia körversenyen, amelynek a szabályok szerint automatikusan résztvevője tíz "Top Club” (a Fassa Bortolo, a US Postal, a Lotto-Domo, a Cofidis, a Coast, az ONCE, az iBanesto.com, a Rabobank, a CSC és a Gerolsteiner), továbbá a világranglista alapján a Telekom, a Kelme, az Alessio és a Sidermec. A fennmaradó négy helyre jelenleg hat csapat pályázik – a francia AG2R, Brioches és Delatour mellett a svájci Phonak, a spanyol Euskaltel és az olasz Domina Vacanze vezetőinek május 19-ig kell várniuk a döntésre.Mindez azt jelenti, hogy egyelőre a világbajnok Mario Cipollininek is várnia kell… Az olasz szupersprinter tavaly éppen azért jelentette be visszavonulását, mert csapata nem kapott meghívót a világ legrangosabb versenyére – szerencsére ősszel meggondolta magát, és visszatérését világbajnoki diadallal tette emlékezetessé. Jelenlegi klubja, a Domina Vacanze a jelöltek között van, s Jean-Marie Leblanc szerint az esélyei is jók: "Természetesen mi sem vagyunk ellene, hogy Cipollini induljon a Touron, de előbb meg kell néznünk, hogyan szerepel a most startoló csapata – nyilatkozta Leblanc. – Ha a versenyeken azt a Cipollinit látjuk, aki októberben megnyerte a világbajnokságot, akkor nagyon jó esélye lesz arra, hogy visszatérjen a Tour de France mezőnyébe.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik