Szappanos Péter szerződést bont szaúdi klubjával

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.07.15. 20:40
null
Úgy tűnik, Szappanos Péter távozik szaúdi klubjától (Fotó: Szabó Miklós)
Szappanos Péter menedzsere, Schultz Levente azt nyilatkozta, hogy a kapus hamarosan távozik a szaúdi Al-Fatehtől, de Dibusz Dénes és Szendrei Norbert helyzetéről is beszélt.

„Véleményem szerint az elkövetkezendő 48 órában sikerül megállapodni az Al-Fateh csapatával. Ennek értelmében közös megegyezéssel szerződést bontunk, így Péter szabadon igazolhatóvá válik a héten” – mondta az m4sport.hu-nak Schultz Levente, aki játékos-pályafutása során többek között a Ferencvárosnál, a Vasasnál és a Honvédnál is megfordult.

Mint ismert, Szappanos Péter tavasszal Pakson szerepelt (Magyar Kupa-győzelemmel és bajnoki bronzéremmel zárta az idényt), majd kölcsönszerződése lejártával visszatért a szaúdi klubhoz, amelyhez még egy évig szerződés köti. Nem titok, a paksiak ügyvezető igazgatója, Haraszti Zsolt elmondta korábban, hogy szeretnék megtartani a kétszeres magyar válogatott kapust.

Schultz elárulta, képviseltje iránt nemcsak a Paks, hanem több klub, köztük külföldi csapatok is érdeklődnek: „A hét második felében, miután megtörtént a közös megegyezéssel történő bontás, megbeszéljük Péterrel, hogyan tovább.”

Az m4sport.hu kérésére másik két játékosára, Dibusz Dénesre és Szendrei Norbertre is kitért a menedzser: „Dénes hosszú évek óta a Ferencváros első számú kapusa, emellett 44-szer védte a válogatott kapuját, így természetes, hogy minden nyári átigazolási időszakban van iránta érdeklődés. Régóta együtt dolgozunk, ismerem a szakmai és anyagi igényeit, ezért csak abban az esetben szoktunk erről beszélni, ha olyan lehetőség van, ami mindkét igényét kielégítené. Ugyanakkor ő a klubhűség mintaképe, hosszú ideig, 2027-ig szerződés köti a régió legjobb csapatához, a Fradihoz, amelynél megbecsülik, jól érzi magát, ráadásul évek óta csapatkapitány.

Ami Szendreit illeti: egy év múlva lejár a szerződése Zalaegerszegen, és két komoly érdeklődés van iránta, a Paks és a Nyíregyháza is felvette a kapcsolatot a ZTE-vel. A zalaiak szeretnék megtartani Norbit, várhatóan hosszabbítási szándékkal állnak majd elő” – tette hozzá a szakember.

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
13 perce

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
51 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
9 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
11 órája

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
11 órája

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
11 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
14 órája

Szavazás: jogosan kapott piros lapot Markgráf Ákos a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen?

Labdarúgó NB I
16 órája
Ezek is érdekelhetik