Görögország - Az elnök is verekedett

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.01.29. 21:35
Címkék
Különösen zaklatott idők járnak a görög labdarúgásban, amely pedig egyébként is jóval izgalmasabb történet, mint egy svájci teleregény. Amint az lenni szokott, a legnagyobb klubok találhatók a botrányok epicentrumában, most például a Panathinaikosz. Mint nemrég megírtuk, a városi riválist, az AEK Athént egyenesen a másodosztályba való visszaminősítés fenyegeti, a "zöldeknek” meg az elnöke kerülhet börtönbe, ha nincs szerencséje.Csaknem egy éve, 2002 márciusában bajnoki rangadót vívott a Pana és a harmadik nagycsapat, az Olympiakosz, amelyen a játékvezető a 93. percben, 1–0-s állásnál büntetőt ítélt a pireusziak javára. A lehetőség nem maradt kihasználatlanul, így a meccs 1–1-re végződött, Joakim Eftimiadisz sporttárs viszont később alighanem megbánta fenti döntését. A felháborodott hazaiak szurkolóinak egy része beözönlött a pályára, és alaposan helybenhagyta a bírót, aki kórházba került, de ennél is hajmeresztőbb, hogy a csetepaténak tevékeny résztvevője volt Angelosz Fi-lippidesz, a klub akkori elnöke és Sergio Markarián, a vezetőedző (egykori paraguayi szövetségi kapitány).A harcias főnököt egy évre, az uruguayi trénert pedig két hónapra tiltotta el a szövetség – utóbbi távozása után azóta ismét az athéni klubnál dolgozik –, de a jogi felelősségre vonást ezzel nem kerülték el. Kettejüket, valamint két másik Panathinaikosz-alkalmazottat testi sértés és becsületsértés vádjával fogták perbe, az első tárgyalás időpontja egyelőre nem ismert.
Legfrissebb hírek

Marco Caneira: A magyarok sokkal erősebbek az örményeknél

Foci vb 2026
5 perce

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
6 perce

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
13 perce

Az ellenfeleit dicsérte és elégedett az idényével a kajakos Kiszli Vanda

Kajak-kenu
19 perce

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
38 perce

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
46 perce

Ancelotti fia a Brazil Kupából is kiesett csapatával

Minden más foci
50 perce

Jordan Love és a Green Bay könnyedén átlépett a Washingtonon

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik