Vérszegény madridiak

CSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZSCSILLAG IMRE, GYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.01.24. 21:52
Címkék
Hiába erősítette meg a kupában használatos "B csapatát Vicente del Bosque, a Real Madrid így sem bírt hazai pályán a Mallorcával, amelyet nem is olyan régen a bajnokságban 51-re páholt el, mégpedig idegenben.
A királyi gárda ezúttal César – Minambres, Pavón, Rubén, Roberto Carlos – McManaman, Celades, Flávio Conceicao (Figo, 62.), Raúl Bravo (Raúl, 62.) – Portillo, Ronaldo összeállításban játszott, pontosabban ebben az összeállításban volt jelen a pályán, ugyanis Portillo vezető gólja után, egészen Figo és Raúl beállásáig a csapat leginkább csak vegetált.Ami azt illeti, a két sztár becserélését követően – amikor már ismét egyenlő állást mutatott az eredményjelző, mivel Nadal az 58. percben jobbal, kapásból a hálóba vágta a labdát Riera szögletét követően – sem javult számottevően a hazaiak produkciója, igaz, a fehér mezesek legalább képesek voltak veszélyeztetni Léo Franco kapuját. "Kiváló eredményt értünk el idegenben, de a továbbjutás korántsem dőlt el, mert a Real Madridnak egyelőre nem kötelessége elállni a kupától” – fogalmazott a "szigetlakókat” gardírozó Gregorio Manzano, míg kollégáját, Del Bosquét elsősorban arról faggatták, hogy ezek után is tartalékos csapatot küld-e majd pályára Mallorcán. "A célszerűség dönt, azok játszanak majd, akiknek kell” – hangzott a rövid válasz.A Bernabéuban játszott találkozónak volt egy másik érdekessége, mégpedig az, hogy az utolsó pillanatban kimaradt a csapatból a fiatal Tote, aki így továbbra is elszerződhet más spanyol klubhoz, mivel nem teljesített öt hivatalos mérkőzést a Real színeiben. Ez azért érdekes, mert a Betis érdeklődést mutat iránta, noha a játékost személyesen még nem kereste meg a sevillai egylet. A Betisnek nem nagyon megy a játékosszerzés, ugyanis egy másik kiszemeltje, a Barcelonát erősítő Dani kategorikusan kijelentette, hogy nem kívánja áttenni székhelyét a Ruiz de Lopera-stadionba. "Elismerem, hogy korábban el akartam hagyni a Barcát, de megváltozott az álláspontom. A süllyedő hajót mindig könnyű elhagyni, én azonban nem teszem meg, és megpróbálok segíteni” – adta a Betis vezetőinek értésére a csatár.A katalán sztáregyesületnél ettől persze nem oldódott meg a hónapok óta mélyülő válság, viszont az szinte biztosnak tűnik, hogy a vasárnap esti, a Celta Vigo otthonában esedékes bajnoki mérkőzésen még Louis van Gaal ül a gárda kispadján. A héten olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a hollandnak már nem lesz lehetősége dirigálni a Barcelonát, ám a derbi közeledtével egyre több játékosa állt ki nyíltan mellette (elsősorban honfitársai, Frank de Boer és Kluivert), ezért az amúgy is sokat hezitáló klubelnök, Joan Gaspart egyelőre nem vállalta fel a nehéz döntést.Tv: a Sport1 ma 21.15-kor élőben közvetíti az Atlético Madrid–Real Sociedad bajnokit
Legfrissebb hírek

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
8 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
31 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
1 órája

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
1 órája

„Fekete párduc” – nézze meg a rajzfilmet, amely bemutatja Grosics Gyula berobbanását a felnőtt labdarúgásba!

Magyar válogatott
1 órája

Bondár Anna drámai csatában legyőzte az első kiemeltet, és már elődöntős Hamburgban

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik