Belgium: Hazai győzelmek

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.01.23. 20:58
Címkék
Három csapat minimális, egy pedig kétgólos előnnyel készülhet a Belga Kupa negyeddöntőinek két hét múlva esedékes visszavágóira. A "kakukktojást jelentő diadalt a Standard Liege érte el, amely a papírformának megfelelő könnyedséggel intézte el a La Louviere-t.
A "vörösök” 3–1-es gálaelőadásának Ole Martin Aarst volt a főszereplője, aki alig több mint fél óra alatt klasszikus mesterhármast vágott. A norvég támadó a tavaszi szezon nyitányán, a Mouscron elleni idegenbeli meccsen is győztes gólt szerzett, remeklése annak fényében különösen szembetűnő, hogy a Standard a téli szünetben átadólistára tette.Szintén három gólt szerzett az FC Bruges, igaz, kettőt kapott is a Lommeltől, így nem lesz sétagalopp számára a visszavágó. Akkor pedig különösen nem lett volna az, ha a Lommelnek sikerül megtartania a Tankary révén öszszekovácsolt kétgólos előnyét! 0–2 után azonban felébredt Trond Sollied együttese: De Brul lábbal, Clément fejjel talált be egy szöglet után, majd Martens egy lécről lepattanó labdát küldött a hálóba, és máris a bajnokság éllovasa került kedvezőbb helyzetbe a hét hét múlva rendezendő második ütközet előtt.A pályaválasztó sikerével zárult a brüsszeli (az Anderlecht verte meg a St. Truident) és az antwerpeni (a városi derbin az FC 2–1-re nyert a GBA ellen) csata is, a kettő közül utóbbi volt a fordulatosabb. Tumilovics, az FC kapusa már a 8. percben góllal ajándékozta meg Bodor Boldizsár csapatát – a fehérorosz hálóőr egy viszszagurított labdával telibe találta Quansah-t, aki a "lepattanót” természetesen a kapuba juttatta –, a hazaiaknak innen sikerült talpra állniuk. A fordítási hadművelet során Goots lábbal, Sergeant pedig fejjel talált be a Germinal hálójába. A fordulatok egyébként nem ritkák az antwerpeni párharcok történetében, a két csapat őszi bajnokiját például 0–3-ról nyerte meg 5–3-ra az FC.
Legfrissebb hírek

Liga 2: idén először kapott ki a már élvonalba jutott Csíkszereda

Minden más foci
21 perce

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
54 perce

Angliából figyelik a Real brazil sztárját – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
1 órája

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
2 órája

Fucsovics egy győzelemre a római tenisztorna főtáblájától

Tenisz
2 órája

Vitorlázás: magyar alelnöke lett az európai szövetségnek

Egyéb egyéni
2 órája

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik