Ancelotti hosszabbítani fog

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.01.18. 23:45
Címkék
Ancelotti 2006-ig marad a Milannál
Ancelotti 2006-ig marad a Milannál
Ancelotti 2006-ig marad a Milannál
Ancelotti 2006-ig marad a Milannál
Ancelotti 2006-ig marad a Milannál
Ancelotti 2006-ig marad a Milannál
Most már tényleg hivatalos, hogy az Inter megvásárolta Gabriel Omar Batistutát, még akkor is, ha a szerződést csak hétfőn vagy kedden írják alá. A Roma hivatalosan is elköszönt az argentin csatártól (akinek a helyére állítólag Massimo Marazzina érkezik a Chievóból), Fabio Capello vezetőedző pedig minden jót kívánt neki, és még egyszer megköszönte az itt töltött éveket, amelyek többek között egy bajnoki címmel ajándékozták meg a "farkasok” szurkolóit.
Az Internél tárt karokkal fogadják a sérült Crespo helyére megvásárolt 34 éves Batigólt, aki abban reménykedik, hogy a júniusig hátralévő időben olyan jól tud teljesíteni, hogy talán a következő idényre is kap szerződést. "Batistuta nagyszerű játékos, biztos vagyok benne, hogy kiválóan be tudja tölteni a Crespo kiválása miatt támadt űrt” – nyilatkozta szombaton Hector Cúper, a kék-feketék (szintén argentin) mestere.
Az Inter elnökének, Massimo Morattinak egyébként Bati régi vesszőparipája: már 1997-ben meg akarta őt szerezni a Fiorentinától, majd 2000-ben szintén, de akkor a Roma megelőzte. Batistuta szombaton egyetlen rövid mondattal kommentálta váratlan átigazolását: "Remélem, hogy bajnoki címhez tudom segíteni az Intert.” Az argentin egyébként vasárnap még nem lehet ott a kék-feketék között, így Vieriéknek nélküle (és a sérült Recoba nélkül) kell megvívniuk csatájukat a Perugiával.
Valamivel könnyebb feladat vár a másik listavezetőre, az őszi bajnoki címért szintén harcban álló Milanra, amely a Piacenzát fogadja. Carlo Ancelotti közlése szerint az egy hete mellőzött Filippo Inzaghi ezúttal biztosan kezdő lesz, a mesterrel kapcsolatban pedig annyi hírünk van, hogy hamarosan 2006-ig meghosszabbítja a szerződését. (Szintén a Milanhoz kapcsolódó érdekesség, hogy Paolo Maldini sértődötten tagadta azt a hírt, amely szerint meggondolta magát, és a 2004-es Európa-bajnokságig mégis folytatni akarja válogatott pályafutását – ha a csapat túljut a selejtezőkön.)
A forduló rangadóját egyébként nem a két milánói gárda egyike vívja majd, sőt nem is a harmadik helyezett Lazio (amely az Udinesét fogadja), hanem a negyedik helyért harcoló Chievo és Juventus. A két gárda között jelenleg csak a gólkülönbség dönt a "zebrák” javára, de mindkét edző abban bízik, hogy vasárnap estére az ő csapata már három ponttal előrébb lesz. "Miért félnénk tőlük? Mi is tizenegyen leszünk, és ők is. A Juve a világ egyik legerősebb csapata, de talán nem véletlenül gyűjtöttünk ugyanannyi pontot, mint ők. Lehet, hogy veszítünk, de előre biztosan nem adjuk fel” – jelentette ki szombaton Luigi Del Neri, a veronaiak mestere, míg Marcello Lippi a következőket mondta: – "Elég volt abból, hogy egymás után kapjuk a pofonokat, itt az ideje, hogy elkezdjük osztogatni őket. A Chievo igazi nagycsapat, és egész héten arra figyelmeztettem a játékosaimat, hogy ennek megfelelően kezeljék.”
A 17. forduló szombat délutáni nyitó meccsén a Parma a vártnál könnyebben verte meg az újonc Empolit, pedig a vendégek soraiba két hónap után visszatért a válogatott Di Natale.
Végül néhány rövidhír: Fabio Capello újra összeveszett Antonio Cassanóval, ezért az Atalanta elleni idegenbeli mérkőzésre el sem vitte magával a fiatal tehetséget; a Lazio meg akarja vásárolni a Chievótól Eriberto-Lucianót, akiért cserébe Liverani költözhetne Veronába; 85 futballista és labdarúgóedző van az 500 legnagyobb olasz adózó között, közülük Alessandro Del Piero az első, aki 2001-re 23 milliárd lírás bevételt vallott be.

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-től a Perugia–Inter, 22.45-től a Chievo–Juventus találkozót közvetíti
Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben verte az ETO a Puskást, zöld-fehér derbi a döntőben

Labdarúgó NB I
6 perce

Szerb Szuperliga: Partizan Beograd–Topolyai SC

Minden más foci
8 perce

Aranyszavak a MÁV Előre történelmi duplázása után

Röplabda
20 perce

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
31 perce

Hat junior-vb-ezüstérmessel a kezdőben, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
32 perce

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
41 perce

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
50 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik