Út a kispadtól az ingatlanpiacig

– Mielőtt felhívtam volna, kis segítséget kértem a kollégáktól, hogy vajon mi is történt Nagy Lászlóval az elmúlt évben, de bevallom, senki nem tudott önről semmit. Mi vagyunk felkészületlenek vagy ennyire eltűnt volna a futballból?
– Nem lepődhetem meg azon, hogy mostanában valóban keveset szerepelek a sajtóban, hiszen amióta eljöttem Marcaliból, tényleg nem sok közöm van a labdarúgáshoz – mondta Nagy László, aki pedig edzőként már bizonyított: hat éve második lett az Újpesttel. – Hogy miért felejtettek el, azt nem tudom, a tények azonban szomorúak: hónapok óta egyetlen telefont sem kaptam, hogy te, Laci, gyere már el hozzánk edzősködni. Ha nem is az első osztályba, de NB I B-be, vagy akár NB II-be, sőt, ifi- vagy utánpótlásedzőnek. De nem, senki sem hívott.
– Akkor ezentúl csupán szurkolóként számíthatunk önre?
– A jelek szerint így lesz… De azért nem adom fel, most éppen a játékvezetői vizsgára készülök.

A labdát ma is le kell venni

– Na, ez váratlanul ért. Csak nem az a célja, hogy mondjuk egy Újpest–Fradin ott szaladgáljon síppal a szájában vagy éppen zászlóval integetve a partvonal mellett?
– A cél valóban nem ez, hanem az A-licenc megszerzése, és ehhez szükséges a bírói vizsga is. A vicc, persze, az az egészben, hogy egy játékvezető negyvenöt éves korára már szinte kiöregszik, én meg ötvennégy évesen kezdem az egész tanfolyamot. Na de a licenccel nem lehet tréfálni, meg kell szereznem mielőbb, hogy végre esélyem legyen az edzősködésre.
– Úgy gondolja, a megfelelő dokumentumok miatt nem hívta eddig egyetlen csapat sem?
– Nagyon bízom benne, hogy csak ez az oka. Másra inkább nem is gondolok, még egy komoly fejfájást okoznék magamnak… Hamarosan tehát leteszem a vizsgát, aztán pedig szeretném megszerezni az A-licencet. Úgy már nyugodtan várhatom a jelentkezőket – feltéve, ha lesznek… Igaz, nem vagyok teljesen elégedett ezzel a licencüggyel, mert túl szigorúnak érzem az itthoni képzés feltételeit, és nem értem, más papír miért nem jelenthet semmit. Itt vagyok ugyebár lassan ötvennégy évesen: kilencszeres magyar és egyszeres olimpiai bajnok vagyok, világbajnoki résztvevő voltam, ezerkilencszáznyolcvanöt óta edzősködöm, előbb az ifivel, majd a tartalékokkal foglalkoztam, voltam a BKV-nál, Bicskén, Kecskeméten, Újpesten és Siófokon, és most kezdhetem elölről az egészet. Pedig középfokú edzői végzettségem van, sőt, a szakedzőit is elkezdtem – mondjuk egy év után abbahagytam, mintha megéreztem volna, hogy azzal is csak kitörölhetném… Igazából azt nem értem, hogy miért kell nekünk keményebbnek lennünk még az UEFA-nál is, mert ettől aztán aligha lesz jobb a magyar foci. A képzésre ugyan szükség van, de az nem világos, vajon miért kell hatszázezer forintot befizetni a Pro-licencre, hacsak azért nem, hogy ötcsillagos szállodákban élvezhessék a jelöltek az előadásokat…
– Ha jól veszem ki a szavaiból, nincs kibékülve ezzel az egésszel.
– Hát mondom, bebeszéltem magamnak, hogy a licenc miatt nem edzősködhetek… De továbbra is hangsúlyozom, a továbbtanulásra szükség van, képezze csak magát az ember, hiszen változik a futball, de azért nem eget rengető ez a változás. Emlékezzünk csak, régen a Cooper-teszt volt a menő, mert a hollandok szétfutották a világot, ma viszont már nem annyira népszerű a hosszú távok erőltetése. Viszont a labdát ötven évvel ezelőtt is úgy kellett, és most is úgy kell levenni, hogy az ne pattanjon el a játékostól. Ezt pedig elméletben nem, csak gyakorlással lehet elérni.

Az emlékek megmaradnak

– Mégis beáll a sorba, végiggürcöli a tanfolyamot, és megszerzi a képesítést. Na de mi lesz, ha utána sem tülekednek a kérők?
– Akkor még komolyabban belevágok az ingatlanüzletbe. Eddig is segítettem a kisebbik fiamnak, de ha valóban rákényszerülök, hogy ebből kell fenntartanom magam, akkor nem habozok. Ha a két láb nem elég a megálláshoz, akkor a harmadikra kell támaszkodni. Pedig én aztán tényleg a bölcsőtől kezdve a futballnak élek, de ha most már nincs rám szükség, akkor más pályát választok. Az emlékek úgyis megmaradnak.
– Talán nosztalgiázzunk is akkor kicsit, még ha nem is mindig csak a jót idézhetjük fel. Bár gondolom, az az Újpesttel elért második hely korántsem minősül kudarcnak.
– Főleg azért nem, mert csak a kiváló MTK tudott megelőzni bennünket, és a megszerzett hetvenhat pont több volt, mint az egy évvel későbbi pontszáma a csapatnak – pedig akkor már bajnok lett az Újpest. És arra valóban büszke vagyok, hogy sikerült támadófutballt játszatnom az együttessel, és sikerült beépítenem Kovács Zoltánt, Fehér Csabát, Sebők Vilmost. Ja, és már nem ezerötszáz néző ment ki a meccsekre, hanem öt-tízezer. A bajnoki cím mégsem jött össze, a következő évben pedig négy meccs után eltakarítottak.
– Elég keményen fogalmaz.
– Sajnos, van rá okom… Egyszerű a sztori: nem voltam szimpatikus a vezérkarnak. Elfogadom, ha a vezetőség dönt arról, jut-e pénz mondjuk edzőtáborra, de abba azért senki ne szóljon bele, hogy kit teszek a balszélre.

Mindig túl nagy volt a szája

– Miért, kit tett?
– Nem ebből volt a gond, hanem például a büntetésekbe belekötött a vezetőség. Márpedig nekem legyen annyi jogom, hogy a pályán mutatott teljesítményekért igenis én vonjam felelősségre az embert. Nagy volt a szám, ezért kirúgtak. Ezt még elviseltem volna, ám jöttek a jól terjesztett pletykák, hogy rengeteg pénzt lenyúltam a csapattól. Na, ez végképp betett nekem. Addig a közönség szeretett, szívesen jártam még a menesztésem után is ki a stadionba, de egyszer csak a szurkolók ellenem fordultak, alaposan megkaptam a magamét. Még jó, hogy csak szavakkal, de azért nem volt kellemes hallgatni, amikor a Fradi-pályán többen megkértek, ugyan fizessek már nekik egy fröccsöt abból a milliókból, amit elsumákoltam…
– Azóta nem is volt Újpest-meccsen?
– Öt évig nem, de amikor egy éve Kecskemétről el kellett jönnöm, az akkori elnök felkért, nézzek még meg néhány játékost. Mit tesz a sors, az edzőmeccsen éppen az Újpest volt az ellenfél, és azóta már a bajnokikra is járok. Néhány régi haverral összejövünk a meccsek előtt, és ez a két, két és fél óra igazi kikapcsolódás a számomra. Mert nem tagadom, hiányzik nagyon a foci. Hiányzik az a levegő, hiányzik a gyep. Néha el is üldögélek a kiskertemben, és nézem a zöldet. Tetszik, de azért én egészen másféle zöldre vágynék…
– Csak a pontosság kedvéért: vélhetően itt nem a Ferencvárosra gondolt… Végezetül mit írhatok, mikor lesz meg a licence?
– Márciusra szeretném, ha befejezhetném a kurzust.
– És akkor irány a kispad.
– Nagyon bízom benne. Ám ha mégsem kellek, jobb híján várom az ingatlanos ügyfeleket.