Szolnok: Balszerencsésen ütközött a vajdasági légiós

G. J.G. J.
Vágólapra másolva!
2003.01.10. 20:29
Címkék
A közel egy hónapos szünet után a héten már újra tréningeztek a Szolnok NB I B-ben szereplő csapatának játékosai is. A felkészülés első két napján a pályaedző, Rózsavölgyi László dirigált, csütörtöktől viszont a soproni edzőtovábbképzésről hazatért Tóth Dénes vezetőedző is bekapcsolódott a munkába."A nagy hó miatt kedden még hiányoztak jugoszláviai idegenlégiósaink, szerdára viszont teljes lett a keret – mondta Tóth Dénes, aki a bajnokság hajrájában váltotta Vágó Attilát. – Sérültjeink közül Németh Norbert felépült, ám továbbra sem tudom, mi lesz Codru Gradinariu sorsa. Jelenleg a csapattal edz, ám, hogy milyen állapotban van a térde, csak a terhelés során derül ki. Az első tréningek egyikén a csúszós pályán Bajusz Endre olyan szerencsétlenül ütközött Németh Gyulával, hogy három bordája bánta a találkozást. Szerencsére kemény fából faragták a vajdasági fiút, és hétfőn bekapcsolódik a felkészülésbe.”Új játékos igazolását nem tervezik, ám a szurkolók számára ismeretlen játékos így is felbukkanhat a foglalkozásokon. Három tehetséges ifjúsági korú labdarúgót szeretne ugyanis az erőgyűjtés időszakában a felnőtt kerethez venni Tóth Dénes, ám a Székács, Hegedűs, Mohamed trió foglalkoztatása függ a középiskolájukkal történő megbeszéléstől is. "A gyenge őszi szereplés miatt célkitűzésünket módosítanunk kellett – mondta a vezetőedző. – Szeretnénk az első tíz között zárni. Az is igaz viszont, hogy sűrű a mezőny közepe, sok csapat tervez hasonlóan. Bízom benne, állományuk elég erős lesz ahhoz, hogy megvalósítsuk tervünket.”A Szolnok idei első edzőmecsét február 1-én vívja a Szeged vendégeként.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik