Most nem félnek a tavasztól

RADNAI BALÁZSRADNAI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.12.28. 22:02
Címkék
A Ferencvárossal azonos pontot szerezve, rosszabb gólkülönbségével szorult csak a dobogó második fokára az MTK Hungária. A futballősz végeztével, szokásunkhoz híven, ismét értékeljük a Borsodi Liga tizenkét együttes teljesítményét, de összeállításunkkal ez alkalommal már a január elején kezdődő felkészülésre is hangolunk. Az első három helyen álló csapat produkcióját egy-egy oldalon értékeljük, a többiekről rövidebb terjedelemben írunk.
Hajdu Attila (jobbra fent) a kapuban, Mico Szmiljanics a védelemben, Zavadszky Gábor a középpályán volt erôssége az MTK-nak
Hajdu Attila (jobbra fent) a kapuban, Mico Szmiljanics a védelemben, Zavadszky Gábor a középpályán volt erôssége az MTK-nak
Hajdu Attila (jobbra fent) a kapuban, Mico Szmiljanics a védelemben, Zavadszky Gábor a középpályán volt erôssége az MTK-nak
Hajdu Attila (jobbra fent) a kapuban, Mico Szmiljanics a védelemben, Zavadszky Gábor a középpályán volt erôssége az MTK-nak
Hajdu Attila (jobbra fent) a kapuban, Mico Szmiljanics a védelemben, Zavadszky Gábor a középpályán volt erôssége az MTK-nak
Hajdu Attila (jobbra fent) a kapuban, Mico Szmiljanics a védelemben, Zavadszky Gábor a középpályán volt erôssége az MTK-nak
Talán még maga Egervári Sándor sem sejtette nyáron, mekkora feladat vár rá régi-új csapatánál. A mesteredzőnek a kedvét és illúzióit vesztett, rengeteg kudarcot átélt játékosokból kellett ismét ütőképes csapatot összegyúrnia, méghozzá úgy, hogy az elvárások mit sem változtak, azaz a cél a nemzetközi kupaszereplést érő hely kivívása. Mondhatnánk, hogy ehhez a Hungária körúton minden feltétel adott, hiszen anyagilag stabil lábakon áll a klub, ám úgy festett, hogy az átigazolási szezonban a riválisok jobban erősítettek, mint a kék-fehérek.
– Akkor, amikor nyáron, három év után ismét vezetőedzőként lépett be az MTK öltözőjébe, mik voltak az első benyomásai? Mivel érte el azt, hogy a kudarcok miatt csalódott játékosok az első fordulótól kezdve olyan elánnal játszottak, mintha kicserélték volna őket?
– Kétségtelen, hogy nagy volt a csalódás az öltözőben, hiszen az utolsó fordulóban még a nemzetközi kupaindulás jogát is elveszítette a csapat. Elsősorban a szakmai hiúságukon keresztül próbáltam kimozdítani a rossz lelkiállapotból a játékosokat, és így folyamatosan lépegettünk előre. A titok csupán annyi, hogy hittünk egymásban, az elvégzett munkában és a képességeinkben.
– Miként értékeli az őszi szereplést annak tükrében, hogy a szakma véleménye szerint a rivális csapatnak számító Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg is jobban erősített a nyáron?
– A nyári átigazolási időszak végén egyöntetű volt a szakemberek megállapítása, hogy a bajnoki aranyérem megszerzésére a legnagyobb esélye leginkább a címvédő Zalaegerszegnek, és a fantasztikusan jól megerősített másik két kupacsapatnak, a Ferencvárosnak és az Újpestnek van. A mi, realitáson alapuló törekvésünk az volt, hogy ebbe az erős hármasba próbáljunk meg beékelődni, és mivel ez sikerült, így elégedettek lehetünk – ha nem is teljes egészében – az őszi eredményeinkkel.
– Nem érzett-e csalódottságot amiatt, hogy hosszú heteken keresztül vezette csapata a tabellát, ám a hajrában a Ferencváros mégis előzni tudott?
– Számomra az, hogy elvesztettük a legutóbbi örökrangadót, még akkor is csalódás volt, ha a mérkőzés egy részében kilenc mezőnyjátékossal kellett futballoznunk. Amúgy
nem kell ezzel sokat foglalkozni, hiszen a tabella e pillanatban csak részeredményt mutat, az igazán fontos számok május harmincadikán az aktuális táblázatban szerepelnek majd. Örömtelinek tartom, hogy nálunknál erősebb riválisainkkal szemben sikerült némi előnyt szereznünk a tavaszra.
– Kik azok a játékosok, akiket őszi teljesítményük miatt pozitív, vagy negatív irányban kiemelne a keret tagjai közül?
– Az öltözőben azt követeljük meg mindenkitől, hogy a csapatjátékot tartsa szem előtt, márpedig ebből is következik, hogy a gárdát, a csapatrészeket együttesen értékeljük. Természetesen készítünk egyénileg is értékeléseket a labdarúgókról, de ezek csak az öltöző falain belül léteznek, nem publikusak a nyilvánosság számára. Amúgy szerintem igen sok jó teljesítmény volt az MTK-ban az ősz során. Értelemszerűen kevesebbet csak azok a játékosok tudtak hozzátenni a közös sikerhez, akik kevesebb játéklehetőséget kaptak.
– Melyik poszton szeretné erősíteni a keretet a téli átigazolási időszak alatt?
– Nem titok, hogy szeretnénk néhány labdarúgóval erősíteni, hiszen játékoskeretünk az élvonalbeli csapatokhoz viszonyítva a legkisebb létszámú volt ezen az őszön. A bajnokság hajrájában, különösképpen majd a rájátszás során, nagy jelentősége lehet annak, hogy a sérülések vagy eltiltások esetén miképpen tudjuk pótolni a kieső, és meghatározó képességű játékosainkat. Konkrét neveket még nem tudok mondani, annyi biztos, hogy a felkészülést néhány új, egyelőre tesztelésre érkező játékos is velünk kezdi meg.
– Az elmúlt évben – igaz, nem az ön irányítása alatt – tetemes előnnyel vezetett az MTK télen, ám tavasszal talán soha nem tapasztalt visszaesés miatt lecsúszott a nemzetközi kupaindulás jogáról. Tervez valamit a felkészülés idejére, hogy kivédjen egy hasonló hullámvölgyet?
– Mint ahogy minden mérkőzés, úgy minden szezon is másról szól, nem beszélve arról, hogy a résztvevők is mások. Tavaly óta változott a játékoskeretünk, más lett az edzői stáb összetétele, de ugyanígy változtak az ellenfeleink is. Azon dolgozunk majd egész télen, hogy tavasz-
szal eredményesebbek legyünk, mint tavaly. Nem lesz semmi mágia, teszszük a dolgunkat, s várjuk, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét.
– Sokan vélik úgy, hogy az MTK eredményességét alapvetően meghatározza Illés Béla játéka. Azokon a meccseken, amelyeken nem szerepelhetett – mint például a Ferencváros elleni kulcsfontosságú örökrangadón – nem ment úgy a gárdának a játék, mint amikor az irányító is a pályán volt. Miként lehetne tenni valamit ez ellen?
– Illés Béla már évek óta meghatározó futballistája az MTK-nak, így természetes, hogy hiányzik a csapatnak, ha ő nincs a pályán. Sajnos, olyan képességű labdarúgó, mint ő, csak évtizedenként egy-egy születik, és bizony az ilyen kvalitású játékos helyettesítése nagyon nehéz. Ugyanakkor örömteli, hogy a klub szisztematikus utánpótlás-nevelése egyre több tehetséges fiatalt képez a Sándor Károly labdarúgó-akadémián. Belőlük a közeljövőben meghatározó futballisták válhatnak, akár még olyanok is, akik egy Illés Béla-szintű támadót pótolni tudnak majd. A közeljövőben szerintem ezek a saját nevelésű játékosok meghatározó futballistákká nőhetik ki magukat az egyesületnél.
– Mit szól ahhoz a véleményhez, miszerint a nyáron szerződtetett Daniel Rednic az elmúlt évek legjobb MTK-s igazolása?
– Azért ne felejtsük el, hogy tavaly például Zavadszky Gábort, vagy idén mondjuk Molnár Zoltánt is leigazolta a klub. Az azonban tagadhatatlan, Daniel Rednic egyike azoknak az új játékosoknak, akik szakmailag és emberileg is alkalmazkodni tudtak az új körülményekhez, és gyorsan beilleszkedtek a csapatba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik