Repkedő reverendák

Híresnek távolról sem mondható, bár kétségtelen, templomának, a St. Alphonsusnak a plébánosa nem akárki, végtelen szerénysége ellenére is kifejezett nevezetesség, akinek vasárnapi prédikációira – ezek egyikét e sorok írójának is volt alkalma végighallgatni még 1988-ban – messzi településekről, dacolva a legdermesztőbb fagyokkal is, csoportosan érkeztek az emberek, és zsúfolták dugig a katolikus templomot. Les Costello atya beszédeiben a szentírás intelmeivel együtt vaskos jéghokiviccek elegyedtek, s a hívők szeme gyakran nem a meghatódottságtól, hanem a nevetésből lábadt könnybe. Az atya humora, sportos, jégről csúsztatott hasonlatai annál is inkább hitelesnek tűntek, mert hiszen a szószékről egy igazi, hús-vér Stanley-kupa győztes hirdette az igét. Tagadhatatlanul rendhagyó az eset, mindazonáltal Costello tiszteletes példája ékesen bizonyítja, hogy az Úr hivatásszerű szolgálata és a jégkorongozás egyáltalában nem zárják ki egymást. A páter 1928-ban született az apróka South Porcupine-ban (Ontario), a középiskoláit azonban már a tartomány székhelyén, Torontóban, a St. Michael College-ban végezte, amely évről-évre ontotta a jégkorongozó tehetségeket. Elegendő, ha csak annyit mondunk, több mint 100 NHL-játékost produkált, többek között olyan szupersztárokat is, mint Pete Mahovlich, meg Howie Maker. Hősünk három szezont játszott végig az Amerikai Ligában szereplő Pittsburg Hornets együttesében, majd 1948-ban a legendás Toronto Maple Leafs szerződtette a 20 éves cingár, de roppant tehetséges játékost. A Stanley Kupát 1947-ben, 1948-ban és 1949-ben is a Toronto nyerte. Az 1948-as gárda tagja lett a fiatalember, és fantasztikus jövőt jósoltak számára a szakemberek. A következő idényben kora ősszel még játszott 15 mecscset, aztán viszont sokak számára meghökkentő fordulattal módosította pályáját, leadta szerelését, és bevonult a torontói St. Augustine papi szemináriumba. Tiszteletesi pályáját Schumacher egyházkerületében töltötte

Miután 1956-ban felszentelték, a kis Schumacher egyházkerületébe került, s tulajdonképpen egész tiszteletesi pályáját ott töltötte. Amikor megkérdezték, hogyan, miként is jutott erre az elhatározásra, azt mondta, egész életét a szegények szolgálatának szenteli, mint példaképe, a peruiak félvér szentje, Szent Martin, de magától értetődően példaképétől merőben különböző álláspontra helyezkedett a jégkorongozást illetően, mert azt is szentül igérte, hogy szeretett sportágát soha nem hagyja el. S ezt egyáltalában nem úgy értette, hogy majd mindennap imába foglalja a jégkorongozás térhódításának üdvös óhaját, hanem aktív sportemberként űzi, kergeti a pakkot, ahogy csak bírja szusszal, s eszközként használja élete szent céljának elérése érdekében, tehát a jótékonyság okán. Les Costello a hatvanas évek elején szervezte meg a Flying Fathers – Repülő Atyák – jégkorongegyüttesét, amely már kezdetben óriási népszerűségnek örvendett Kanada-szerte, sőt sikereket aratott később az Egyesült Államokban is.
A katolikus papokból álló "globe-trotters”, utazó jégkorong cirkusz szinte egész éves programot bonyolított le, az esetek túlnyomó többségében a nagyvárosoktól távoli, szerény vidéki pályákon játszották le mérkőzéseiket, mutatták be szórakoztató műsorukat. Jellemző, hogy a Costello-csoport eddig több mint négymillió dollárt hokizott össze a szegények és elesettek javára, s a szívmelegítő sztori, a jég felett "repkedő reverendák” híre eljutott Hollywoodba is. Az "Apokalipszis most” rendezőjének, Francis Ford Coppolának már régen felkeltette a figyelmet, ám kérdéses, hogy az élethű és valóságos főszereplő "kiesése” után megszületik-e a filmalkotás.

Baleset a Flying Fathers mérkőzésén

Néhány nappal ezelőtt a csendes, különösen télen elhagyatott település, az ontariói Kincerdine fedett pályáján – mondani is szükségtelen, telt ház előtt – bemutatózott a Flying Fathers csapata. A harmadik harmadban egy határozott bodicsek következtében az immár 74. évét korcsolyázó Costello atya hanyatt vágódott, és védősisak ide, védősisak oda, alaposan bevágta a fejét a jégbe. A túra következő állomásán, Lindsayben már csak a kispadon ülte végig a meccset, tréfás magánszámát sem tudta bemutatni, nem érezte jól magát, s mivel állapota nem változott, paptársai este bevitték a közeli Peterborough-i kórházba. Az eset súlyosabbnak bizonyult, mint a sérülés idején tűnt, helikopterrel szállították át a torontói St. Michael kórházba, ahol kómába esett, s többé már nem tért magához.
Karácsony ünnepén, hadd reméljük, Costello tiszteletes példáját talán nem teljesen hiábavaló felidézni. Plébániája ajtaját soha nem zárta, gyakran esett meg, hogy reggel, amikor felébredt, heverőin, foteljeiben ismeretlen hajléktalanokat talált, akiket szerényen megvendégelt, és hitet is igyekezett önteni beléjük. Érezte, tudta, felismerte, hogy a sport micsoda nagyszerűen használható, mi több, csodatévő eszköze a jótékonyságnak. Hitére, eltökéltségére mi sem jellemzőbb, mint hogy évekkel ezelőtt eltévedt vadászat közben, napokig keresték, s a két nagylábujja kivételével a fagyás áldozatává vált összes többi lábujja. Hetvenen felül óriási akarattal tanult meg újra járni, aztán ismét korcsolyázni, hogy "repülő” társait tovább dirigálhassa a jégen – mindhalálig.