Gólparádé – ismét a műfüvön

Noha teljesen sötét volt, senki sem félt.
A zalaegerszegi sportcsarnok lelátóit zsúfolásig megtöltő drukkerek tudták, nem áramkimaradás okozza, hogy nem látnak semmit.
Kezdetét vette a show: fényszóró pásztázta a műfüves pályát, s követte a pályára szólított játékosokat kísérte. Ahogy arra számítani lehetett, a zalaegerszegi közönség a Zalai Hírlap nevén szereplő Nyugat-válogatottjának tagjait tapsolta leginkább, főként persze a Zalaegerszeg játékosainál tombolt a nép, amikor a pályára kocogott a bajnokcsapatot képviselő Kocsárdi Gergely, Molnár Balázs, Szamosi Tamás, Csóka Zsolt és Kenesei Krisztián, majd következett a győri Sebők Zsolt, Stark Péter és Szanyó Károly, a soproni Farkas Balázs, a Siófokot képviselő Kuttor Attila és Schultz Levente.

Hasonlóan nagy üdvrivalgás fogadta a légiósokból összeállított és a Telesport nevén szereplő csapatot, emígyen vastaps kíséretében lépett a csarnokba Király Gábor és Dárdai Pál, a Finnországból megérkező Babócsy András, az osztrákoknál légióskodó Halmosi Péter és Szabics Imre, majd a németeknél profiskodó Lőw Zsolt és Hajnal Tamás.

És a légiósok között játszott Hrutka János is, a Ferencváros védője, aki kivételezettként (ez a gála csak show volt, játék) mint egykori légiós került a csapatba, mert ezen a vasárnap estén a Csank János által dirigált együttes létszáma nem volt teljes.
S hogy miért tapsolták meg a külföldön játszókat? A válasz kézenfekvő, ebben a csapatban kapott természetesen szerepet az argentin Boca Juniors Zalaegerszegről igazolt támadója, Waltner Róbert is. A csatár azonban kisebb sérülése miatt csak néhány percet tölthetett pályán.
"Bár tudnék többet játszani, az orvosok egyelőre nem engedik” – magyarázkodott Waltner Róbert az öltözőben, mire a fanyarabb humort képviselő Csank János mester a bajsza alatt csak annyit jegyzett meg: "Tudnék? – kicsit erősnek érzem a megfogalmazást…”

Kiderült tehát, hogy az est sztárja az egerszegiek kedvence, Waltner Róbert volt.
"Nem kell magyaráznom, milyen nagy örömmel tértem vissza a zalaegerszegi szurkolók elé – mondta a csatár. – Ez még akkor is igaz, ha emlékszem: amikor idekerültem, eleinte nem nagyon szerettek. Ám aztán ahogy jöttek a gólok, úgy éreztem egyre jobban a drukkerek szeretetét, amikor pedig bajnokságot nyertünk, élmény volt itt futballozni. Nagy szeretettel és boldogan jöttem tehát haza, de nem bántam meg, hogy elfogadtam az argentinok ajánlatát. Sajnos a sérülésem miatt keveset játszottam, és szégyelltem szólni azért, mert fájt a lábam, de amikor már csak bicegni tudtam, muszáj volt orvoshoz fordulni. A Boca elnöke azonban megnyugtatott: a legfontosabb az, hogy gyógyuljak meg. Január negyedikén megyek vissza, és remélem, megmutathatom, nem döntöttek rosszul az argentin klub vezetői, amikor szerződtettek.”
A villáminterjú itt rövid időre félbeszakadt, mert megérkezett Kenesei Krisztián, és a két csatár boldogan ölelkezett össze. Waltner Róbert rögvest megkérdezte egykori csapattársát: miért hasonlít egy hörcsögre?

"Begyulladt a fogam – mondta Kenesei Krisztián, akinek valóban jókora dudor éktelenkedik az arca jobb felén. – Most már nem fáj, de hétfőn el kell mennem orvoshoz. Ezt a gálát még bedagadt arccal sem hagytam volna ki szívesen…” S ezzel a felvetéssel nem is lehetett vitatkozni. A Nemzeti Sport nevét viselő budapestiek csapatába delegált játékosok is szívesen vállalták az utazást. Itt volt az újpesti Vlaszák Géza, Rósa Henrik, Tamási Zoltán, Kovács Zoltán és Horváth Ferenc, az MTK-ból Zavadszky Gábor, Illés Béla és Füzi Ákos, a Ferencvárost Szűcs Lajos és Szili Attila, a Kispestet Torghelle Sándor képviselte. Noha Szűcs Lajos az első mérkőzés első félidejében négy gólt kapott, mégsem volt elkeseredve – ám aztán mégis könnyes szemmel jött le a pályáról. Ô adta át ugyanis a szervezők ajándékait az 1993-ban elhunyt Zsiborás Gábor gyermekeinek, és ajándékot kaptak még Fodor Imre és Simon Tibor gyermekei is.
"Nem tagadom, meghatódtam – mondta a Fradi kapusa. – Zsiborás Gábor volt a kedvencem, és számomra nagy élmény, hogy én adhattam át az ajándékokat a gyerekeinek. Nagyon jó volt itt lenni ezen a gálán, de amikor megtudtam, hogy találkozhatok a Zsiborás gyerekekkel, biztos voltam benne, hogy mindenképp eljövök.”
A résztvevők lelkesedésére jellemző, hogy a legmesszebbről érkezők, azaz a Danubius rádióról elnevezett Kelet-válogatottjában játszók futottak be először vasárnap délután. A debreceni Bíró Szabolcs volt a leggyorsabb, őt követte csapattársa, Bernáth Csaba, a nyírségi Szabó II Zsolt (ő mint egykori zalaegerszegi szintén vastapsot kapott), a békéscsabai Fekete Róbert és Cseke László, valamint a Dunaferrt képviselő Lengyel Ferenc, Rósa Dénes és Kóczián Ferenc.
Túlzás nélkül állítható: remek ötlet volt a szervezők részéről létrehozni az Arany Ászok Top Gálát. Aki ott volt vasárnap este a zalaegerszegi sportcsarnok játékterén vagy lelátóján, az minden bizonnyal így gondolkodik. A szurkolók azzal távoztak, hogy remélik, egy esztendő múlva is Zalaegerszeg ad otthont a futballfesztiválnak.
Mert itt szeretik a futballt, és akármennyi bírálat is éri a sportágat – a labdarúgás imádatát semmi sem tudja kiölni az igazi drukkerekből.