Triatlon: Tatán az olimpiai válogatott

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2002.12.12. 22:10
Címkék
A magyar triatlonisták valósággal megszállták a tatai edzőtábort, ezekben a napokban közel félszáz sportoló készül a népszerű edzőközpontban. Az olimpiai keret tagjai egyelőre csupán átmozgatják izmaikat rövid pihenőjük után, Nemes Csaba, a Magyar Triatlonszövetség szakmai felelőse elárulta, a férfiaknál öt versenyző alkotja a keretet, vagyis Kuttor Csaba, Ágoston Szabolcs, Varga Szabolcs, Lipták Tamás és Hóbor Péter kap meg minden lehetséges támogatást az ötkarikás részvétel kivívásához. Közülük Kuttor orrsövényműtéten esett át, de már a többiekkel edz, míg Liptáknak a talpát operálják a napokban. A férfiaknál egyébként két versenyzőnk áll kvótát érő helyen, Nemes Csaba szerint jó esély van arra, hogy ezt a két helyet meg is őrizzék a magyarok. A nőknél Molnár Erika és Góg Anikó biztosan helyet kap az olimpiai keretben, s elképzelhető, hogy csatlakozik hozzájuk Edöcsény Nóra is. Molnár egyébiránt a tanulmányai miatt, míg Góg kisebb achilles-műtétje miatt hiányzik Tatáról, ott van viszont Edöcsény Nóra, aki november 19-én adott életet Hóbor Eszternek. "Egyelőre nem foglalkozom az olimpiával, most a kicsi az első számomra. Az biztos, hogy amíg szoptatnom kell, addig nem végezhetek komoly edzéseket, a továbbiakról pedig ráérünk később dönteni” – mondta sydneyi indulónk. A hölgyeknél csupán Molnár Erika áll indulási jogot érő helyen, a szakemberek szerint azonban kis szerencsével (no és sok pénzzel…) akár három rajtjog is megszerezhető.Verrasztó Gabriella és Papp Zsolt irányításával Tatán tartózkodik a triatlonos Heraklész-válogatott 32 tagja is, a fiatalok napi négy edzésen vesznek részt.Péntekre és szombatra még több triatlonistát várnak a táborba, pénteken 12 órától ugyanis edzőtovábbképzésre és fórumra kerül sor, neves szakemberek osztják meg tapasztalataikat a jelenlévőkkel, előadást tart többek között Eric Gonzales, a francia válogatott trénere is.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a Veszprém és a Szeged párharca a bajnoki címért, vízben a Fradi a BL négyes döntőjében

Egyéb egyéni
3 órája

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
3 órája

Luke Humphries nyerte meg a darts Premier League-et

Egyéb egyéni
4 órája

Hein félpályás gólja döntött, a Metz egy év szünet után visszatért a Ligue 1-be

Francia labdarúgás
4 órája

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Franciaország és Portugália vívja az U17-es labdarúgó Eb döntőjét

Minden más foci
4 órája

Nem került közelebb a Serie A-hoz Nagy Ádám és csapata

Olasz labdarúgás
4 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik