Szépen búcsúzott a Tápiószecső

Amikor Béla király góllal áll nemes bosszút

Lovas kocsin mobiltelefonozni – ez már a huszonegyedik század. A fejlôdés, mint egy téglatolvajt üldözô biztonsági ôr, utolérte hazánk kisebb-nagyobb településeit. Igazi mámor manapság végigautózni az országot. A mendei Mende Mix kereskedés sem akármi, ám néhány kilométerrel odébb, Tápiószecsôn is bôséges kínálattal, látnivalóval várják az utazót.
Ott van például a helyi futballcsapat.
A szecsôi sziporkák.
Úgy bizony, ôk, az óriásölôk, az egyre kisebb Vasas és a nagy Újpest legyôzôi. Ezen a téli-tavaszi szerdán (szegény természet, már azt sem tudja, mit csinál…) miattuk gyűlt össze a nép a focipályán, rájuk volt kíváncsi Tápiószecsô apraja-nagyja. Nagy nap volt ez a település életében, a helyi aranylábúak a bajnokaspiráns MTK ellen futballozhattak, soha nem felejthetô élmény, amire még évek múltán is emlékezhetnek majd.
Csoda-e, ha már Szecsô határában szigorú tekintetű, de azért barátságos rendôr posztolt, aki szorgalmasan végigmustrálta az idegeneket: jobb a békesség, oda kell figyelni az ideérkezô MTK-sokra. És valóban jöttek a fôvárosból optimistán, bizakodva, hiszen a nehéznek ígérkezô tápiószecsôi derbi után vasárnap következik a Ferencváros elleni örökrangadó (errôl lapunk 3. oldalán olvashatnak).
De mi most maradjunk Szecsôn, hiszen itt állnak a pálya körül több ezren, lesik a helyi kedvenceket, aztán csak kiabálnak teli torokból Illés Bélának, hogy: „Nyúl Béla, Nyúl Béla!”. Így indul a meccs, vicces hangulatban, Béla király, az MTK csapatkapitánya pedig válaszként rögvest elront egy ziccert, felhangosítva ezzel a szecsôi ultrákat. Mert itt is vannak hangosak, és ugyanúgy szidják az ellent, mint a nagycsapatok hívei, amivel aztán sikerül szépen felbosszantaniuk Illést. De az elsô félidô még nem Béla királyról és az MTK-ról szól.
A tiszta fehérben játszó hazaiak olyan lelkesen és akkora elánnal futballoznak, hogy talán még a Ronaldóval felálló Real Madrid sem rúgna gólt nekik. Tizenegyen zsúfolódnak össze a saját tizenhatosukon belül, és ha ezen a valóságos kiserdôn túljut az MTK, ott van Kaszás Attila, a kapus. Ô aztán mindent véd, vagy legalábbis megbeszéli a kapufával, hogy segítsen. Támadgat a fôvárosi csapat, Molnár Zoltán szaporázza a lépteit a jobb szélen, a lábán hasonló „járógép” van, mint Forrest Gumpon, de hiába az igyekezet, a Szecsô állja a sarat.
Sôt, olykor Hajdu Attila bravúrjaira van szükség.
Nem túlzás ez, a hazai kedvencek, Zsivóczky Gyula, no meg a Fradit, a Kispestet is megjárt Holló Richárd egyre-másra jutnak el a vendégkapuig. Gól azonban nincs. A szünetben a kézi vezérlésű rozsdás eredményjelzô táblán két nagy nulla virít. A hangulat továbbra is bizakodó, amit fokoz Egervári Sándor tapsa, és elismerô: „Bravó, jól megy a Szecsônek…” mondata, amelyet az öltözôbe vonulván mond a drukkereknek. Ám a folytatásban már nincs kegyelem, Béla király bosszúja meghozza az elsô MTK-gólt, Illés pedig örömében odaáll a tápiószecsôi nézôsereg elé, integet, vezényel, mosolyog, hergeli a népet, az meg legszívesebben tüzes trónra emelné. Fáradnak a hazaiak, ám a csapatkapitány Müller Zsolt –, aki elsô ránézésre olyan, mint a a tápiószecsôi súlylökôegylet versenyzôje – a saját tizenhatosán belül is cselezni kezd, látványosan, bátran, jókedvűen. Hiszen végül is játék ez, fôként a hazaiaknak, akik már így is jóval túlteljesítették a tervet. A pályától mintegy tíz méterre elhaladó vonat is lassít, sípol, mintha a kalauz tudná, hogy a kicsik olykor nagyok lehetnek. Már két góllal vezet az MTK, a hangulat békés, csak Illést szidják, de ôt nagyon, egyszer pedig egy mély bariton üvölti teli torokból a pályára: „MTK-sok, furcsa lehet nektek ennyi nézô elôtt játszani…”.
Ám ekkor már eldôlt minden, a helyi szponzorok elindultak a hatalmas kondérokért.
Ha azt MTK-t nem is sikerült, a halászlét mindenképpen felfalták.

Sinkovics Gábor