Apai dicséret a gól után

Ilyen helyzetben a futballisták száz esetből kilencvenkilencszer nagy erővel lőnek kapura, emiatt a kapusok kimozdulnak, hogy jobban zárják a szöget, ám a német Hertha BSC légiósa volt az a bizonyos századik: ihletett mozdulattal, ahogy az öltözők világában fogalmaznak, "alábökött” a labdának, amely végül a jobb felső sarokban landolt. Elfogultság nélkül mondható: remek találat volt.
– Mire gondolt, amikor látta, hogy gól lesz?
– Elégedett voltam – mondta Dárdai Pál. – Gólt szerezni mindig jó érzés, de annál nincs jobb, mint amikor az ember elhatároz valamit, végrehajtja, és minden pontosan úgy alakul, ahogyan azt szerette volna. Ez technikailag nem volt könnyű, mégis megpróbáltam, és nagyon örültem annak, hogy sikerült. Nem is olyan régen, a Leverkusen ellen kerültem hasonló helyzetbe, ugyanezt a megoldást választottam, de lecsúszott a labda a lábamról, és az éppen Hans-Jörg Butt kapus kezébe hullott, meg sem kellett mozdulnia. Apám le is szidott, hogy ilyen helyzetet be kell rúgni, ráadásul akkor egy nullra vezettünk, s a vége egy egy lett. Nem volt időm azon gondolkodni, hogy apu mit mond, ha megint nem sikerül, de bejött, és ez a lényeg. És ez már apunak is tetszett…
–Igen, most kijár a dicséret, bár az eredmény és a játék nem volt az igazi.
– Mentünk előre becsülettel, sajnos, egy buta hibából korán hátrányba kerültünk, de egy barátságos mérkőzésben az a jó, hogy lehet mindent pozitívan értékelni. Korolovszky Gábor hibázott, de egy ilyen baki bárkivel előfordulhat, ez benne van a játékban, nem is szólt senki egy rossz szót Gábornak, még ha ezt már ezen a szinten góllal büntetik. Ami ebben jó, hogy az eredmény mindenkit figyelmeztet arra, nemhogy az igazi sztárcsapatok, de már a moldovaiak ellen is elég egyetlen pillanatnyi dekoncentráció, egy rossz mozdulat, és kész a baj.
– Azért nem hiszem, hogy nagyon örültek volna ennek a jelenetnek.
– Mondom, ezzel nem foglalkozott senki, ez hozzátartozik a futballhoz. Azt mondom, legalább gyakorolhattuk, mi a teendő, ha egy csapat csak arra koncentrál, hogy ne kapjon gólt. E tekintetben már San Marino ellen is szereztünk tapasztalatot, és bár ezúttal nem sikerült nyerni, azt senki sem mondhatja, hogy ne tettünk volna meg mindent a sikerért. Hajtottunk, több helyzetet is kialakítottunk, és azt gondolom, akik eljöttek a mérkőzésre, nem unatkoztak, láthatták, hogy végig megyünk előre. Persze, sajnáljuk, hogy nem sikerült a drukkereket győzelemmel megörvendeztetni. Azt is tudjuk, hogy komolyabb ellenfél ellen sokkal kevesebb helyzetből kell gólokat szerezni.
– Pedig Moldova azon kevés csapatok egyike, amelyet ebben az évben megvert a magyar válogatott.
– Elég régen hallani már, hogy nincsenek kiscsapatok, de azért itthon még mindig sokan hajlandóak lekezelni az ellenfelet. Ma már minden csapat gyors, fegyelmezett, jól fejelő, keményen játszó futballistákból áll, és képes zártan védekezni, legalábbis addig, amíg egy türelmes csapat úgymond le nem építi, fel nem őrli őket. A moldovaiaknál is volt néhány nagyon fürge és ügyes játékos, és nekik nagyon feküdt az a fajta kontrafutball, amit a vezetésük birtokában játszhattak.
– Zárásként: mi a szerdai meccs legfontosabb tanulsága?
– Nekem az, hogy a csapat tagjai tudnak egymásért küzdeni. Tudja, mi jutott eszembe? Nem is baj, hogy így alakult ez a meccs, ha parádés játékkal öt nullra nyerünk, akkor sokan "elalszanak”, azt hiszik, hogy már nagyon jók vagyunk, és márciusban, Varsóban ébresztenek fel. Így legalább tudjuk, hogy még mindig nagyon sokat kell tennünk azért, hogy a céljainkat elérjük.