A Sopron perelt, az edző készülhet a fellebbezésre

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2002.11.12. 20:57
Címkék
"A szerződésem szerint a Matáv Compaq Sopronnak hétfőn kellett volna kifizetnie a különböző jogcímeken engem megillető pénzt, és meglehetősen kínos, hogy ne mondjam, megalázó helyzet volt, amikor a titkárnő közölte, nekem nem utalhat. Érthetetlen számomra a jussom visszatartása&  a fentieket 2001. december 11-én éppen lapunk hasábjain nyilatkozta Reszeli Soós István, az akkor még Sopronban dolgozó  majd másnap távozó  szakember.
Reszeli és a klub között kétségkívül megromlott a viszony, miután a vezetőedző a 2001. november 2-án lejátszott emlékezetes és nagy botrányt kavaró Sopron–Vasas találkozón összetűzésbe keveredett a tartalék játékvezetővel (emiatt egyékbént a liga első fokon minden, a labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől hónapokra eltiltotta a szakvezetőt), amelynek folytatása és betetőzése volt a szakvezető későbbi menesztése. Az ominózus nyilatkozat miatt (illetve a Magyar Hírlapban és a Népszavában megjelentek miatt) a Matáv Sopron januárban peres útra terelte az ügyet, mivel az idézett szövegben Reszeli – a vezetők megítélése szerint – a klub jó hírét sértette.Nos, a Soproni Városi Bíróság hétfőn elsőfokú ítéletet hirdetett, amelyben kimondta a klub jó híre megsértésének tényét, és felszólította Reszelit, hogy saját költségén az említett három napilapban meghatározott szövegű helyreigazítást jelentessen meg, továbbá kétszázötvenezer forintos nem vagyoni és jelentős összegű vagyoni kártérítésre kötelezte az alperest (egészen pontosan 1 millió 170 ezer forintról van szó).Noha Reszeli Soós Istvánnak az ítélettől számítva tizenöt nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezést nyújtson be a bíróságon, kijelenthető, az ítélet, még ha az nem jogerős is, mindenképpen precedensértékű. Precedensértékű abból a szempontból, hogy lehetővé teszi a szerződésellenes magatartása miatt elküldött vezetőedző (ez a hivatalos megfogalmazás) kártérítésre való kötelezését, márpedig Magyarországon mindeddig nem ez volt a jellemző… Természetesen megkerestük az ügy főszereplőjét is, aki, bár értesült a döntésről, nem volt jelen az ítélet kihirdetésekor."A pontos ítéletet még nem kaptam kézhez, ettől függetlenül nagyjából tudom, mi áll benne – mondta a jelenleg Diósgyőrött ügyvezetőként dolgozó szakember. – A történtekről megvan a véleményem, amelyet azonban egyelőre inkább magamban tartanék. Az ügyvédemmel hamarosan benyújtjuk a fellebbezési indítványt, mert tudom, hogy igazam van, és ha az ügy részletei teljes nyilvánosságot kapnak – márpedig ezt garantálom –, azt hiszem, mindenki jót derül majd…”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik