Fitos József pereskedne

– Azt mondja meg, miért kell önnek mindig a botrányok miatt az újságokba kerülnie?
– A Piroska-esetre gondol? Elmondom, mi történt. A meccs után egy barátom Piroskával beszélgetett, amire megkérdeztem tőle, hogy miért kell mindenféle emberrel szóba állnia. Erre Piroska az édesanyámat vette a szájára. Édesanyámat, aki tavaly a karjaim között halt meg. Én meg odaléptem hozzá, és valóban elmondtam mindennek.– A kívülálló számára érdekes lehet ez a nagy ellentét, hiszen Piroska Attilát éppen ön hozta Kispestre.
– Nem volt más választásom, néhány nappal a rajt előtt már csak Piroska maradt. Leginkább Németh Norberthez ragaszkodtam, ám a tulajdonosok azt mondták, hogy ő menni akar. Utána derült ki, hogy csak a vezetők forszírozták az eladását… Így meg maradt nekem Piroska, akinek játéka alapján helye lehet a Kispestben, ám emberi gyengéi miatt nem való oda. Az első meccs után jöttek a gondok: a Fradi elleni találkozó előtt egy nappal a pénzüket várták a játékosok, és ez aligha nevezhető nyugodt felkészülésnek. A meccs után Marius Sasu eltűnt, nem tudtam róla négy napig. Ezek után ki akartam hagyni, ám jött a telefon, hogy neki igenis játszania kell.
– Miért nem állt fel, ha nem kapott szabad kezet?
– Itt hibáztam, mert már a Fradi-meccs előtt le kellett volna mondanom. De mindig csak azt hallottam, hogy a Fitos hisztizik. Így nyeltem egyet, és maradtam. A Siófok elleni vereség után megkértem a játékosokat, most senki se menjen mulatni. Éppen Piroska mondta, hogy ő megy, mert születésnapi meghívása van… Ám mivel összesen tíz játékosom volt, csak egy héttel később, a Békéscsaba elleni sima vereség után mertem meglépni, hogy többeket a juniorokhoz küldjek. A tulajdonosok azonban ezt nem merték felvállalni, így én fejeztem be a munkát. Miután megfúrtak mint utánpótlás-igazgatót, két hónapig le sem mentem a pályára, hátha így meglesz a nyugalom. Most az első csapat tizenegyedik, a juniorcsapat tizenegyedik, az ifi A tizenegyedik, az ifi B meg tizenkettedik. Ez a nyugalom? Az a nyugalom, hogy a játékosok kétezerhatszáz métert tudtak futni a Cooper-teszten? Negyvenegy évesen még én is futok ennyit. De tudja, mi az igazán nevetséges? Néhány játékos pénze.
– Na de a szerződésekért aligha a játékosok hibáztathatók. Ki az a bolond, aki viszszautasítja a milliókat?
– Hát ez az, a milliókat! Mert mégiscsak nonszensz, hogy egy tizenegyedik helyezett csapatnál valaki egymilliót keressen havonta, plusz minden pályára lépésért kapjon százezer forintot. Néhány focistának a békéscsabai nulla–négy például százezret vagy közel annyit ért… És az is furcsa, hogy az egyik román légiós fél éve húszszor annyit kapott, mint Torghelle Sándor.
– Juj, már megint románozunk…
– Félre ne értsen, semmi bajom nekem néhány külföldivel. Dorel Balint hozzáállása például nagyszerű, amiként a hülyeségei ellenére Sasu is pótolhatatlan. Csak nem értem, miért kell néhány légiósnak nagyságrenddel többet fizetni, mint a magyar tehetségeknek.

– Önnek mennyit fizettek?
– Semennyit… Másfél éve dolgozom Kispesten, de havi harmincezer forintos benzinpénzen kívül semmit sem kaptam. Nagyobb összeggel tartozik a klub, de mivel a vezetők már a jelek szerint nem állnak szóba velem, úgy döntöttem, perre viszem az ügyet. Arról pedig, hogy mennyire mennek rendben a dolgok Kispesten, csak annyit: még a szerződésem sincs felbontva.
– Úgy fest, összeveszett néhány játékossal, összeveszett több ifiedzővel, összeveszett a vezetőkkel. Ha beperli a Honvédot, a szurkolók is megutálják.
– Nem, mert ezt a pénzt nem magamnak kérem, hanem éppen a szurkolóknak. A fanatikusok idegenbeli utaztatására adnám, hiszen ők azok, akik megérdemlik a segítséget, mert ebben a helyzetben is kitartanak a csapat mellett. Ôk ma is elhiszik, hogy nem elsősorban miattam lett ilyen rossz a csapat.
– Ki miatt?
– Mindenki hibás. Hibásak a játékosok, akik mindent megengedhetnek maguknak, és ez a játékosuralom aligha tesz jót. Hibásak a vezetők is, hiszen csak ezt a garnitúrát tudták összeszedni – bár hozzáteszem, hogy noha beperlem őket, a jelenlegi tulajdonosok nélkül már nem lenne futball Kispesten. És hibás vagyok persze én is, hogy nem vágtam ki néhány embert korábban, illetve, ha nem vághattam ki, akkor le kellett volna mondanom. De mára én lettem a közellenség Kispesten.
– Lehet, hogy a stílusa miatt. Mert kicsit távol áll a higgadtságtól, megfontoltságtól. Nekem önről Kovács Attila volt MLSZ-elnök jut eszembe, aki talán jót akart, csak megjelent elefántként a porcelánboltban, és sorra szerezte magának az ellenségeket.
– Próbálok én higgadt maradni, de ez sokszor nem sikerülhet. Mit tehetnék például akkor, amikor hallom, hogy azokat a fiatal játékosokat, akik velem szóba állnak, egyszerűen kiutálják az öltözőből? Vagy miként fogadhatja azt türelmesen az ember, hogy a mai magyar fociban nem a munka vagy a hozzáállás számít, hanem a baráti kapcsolatok…
– Egyáltalán: van olyan az edzői karban, akinek elismeri a munkáját?
– Hogyne. Csank János az etalon, szegény Simon Tibor pedig fantasztikus csapatot hozott össze Sopronban.
– Ön viszont egy darabig aligha lesz edző, legalábbis nem Kispesten.
– Nem akarok senkit fúrni, de én igazán jól csak Kispesten, Szombathelyen és Ózdon érezném magam. Ha továbbra is így mennek tovább a dolgok a Honvédnál, akkor nyilván nem kellek, és nem is akarnék ott dolgozni. De ha nagytakarítás lesz, akkor lesz még itt olyan ember, akinek az eszébe jutok…