Kezdődhet a csapatépítés

J. P.J. P.
Vágólapra másolva!
2002.10.07. 21:11
Címkék
Sorrendben: SopronBékéscsaba 31, BékéscsabaDunaferr 13, MTKBékéscsaba 30, BékéscsabaÚjpest 13. Könnyen észrevehető, mi a közös a békéscsabaiak utolsó négy bajnoki mérkőzésében: az Előre mindannyiszor három gólt kapott ellenfelétől, legyen az idegenbeli vagy hazai összecsapás. De nem csak ezt unja már sok helyi szurkoló, hanem azt is, hogy pofozógéppé vál(ha)t az első osztály újonca.
Pedig a bajnokság első mérkőzésein még hitt a lelátó embere Békéscsabán, hiszen egészen jó kis derbiket láthatott a Győr, majd a Ferencváros ellen, és azokon a meccseken egy ideig a lila-fehéreknek (is) állt a zászló. Az utóbbi fordulókban azonban már csak a klubon belül hallani bizakodó hangokat. Az Újpest elleni mérkőzés előtt Garamvölgyi Lajos vezetőedző még úgy gondolta: megúszhatják a 90 percet kapott gól nélkül, sőt, jó esetben akár egyetlen gólocskával is nyerhet a társaság az Újpest ellen, aztán Keresztúri András a szünetben már másképpen bizakodott: ,,Ha a második félidő elején gyorsan egyenlíteni tudnánk, még bármi lehet…” – fogalmazta meg a csabaiak egyetlen góljának szerzője az első 45 perc summázatát.Mindez csak hiú ábránd maradt. Mi több, Garamvölgyi Lajos hite elszállhatott már a tizedik percben, amikor az egyébként nagy kedvvel játszó Horváth Ferenc először betalált a hazaiak kapujába, aztán amikor a csatár félóra játék után ismét eredményes volt, sokan csak legyintettek. Érthető is volt a bosszúság, mert hiába igyekezett a Békéscsaba (azaz az akarással nem volt baj), hiányzott a megfelelő tudás és gyorsaság, és ez utóbbira jellemző, hogy csak Lapsánszki Tamás és Szilveszter Ferenc vette fel a versenyt ellenfelével.A vasárnapi meccs kapcsán édemes felidézni Garamvölgyi Lajos minapi véleményét, amelyet az addigi, egy hónapos csabai edzősködése apropóján tett: ,,Nagyon jó lenne egy hosszabb időszak, amikor meg lehetne dolgoztatni a csapatot, és össze lehetne újra rakni.”Újpesten sem volt könnyű az új csapatot "összerakni”… A lilák remekül erősítettek a nyáron, ám az eredmények eddig nem úgy jöttek, ahogyan azt a szurkolók elvárhatták. Békéscsabán azonban jobban játszott a gárda, Horváth Ferenc pedig kiemelkedően futballozott, két gólt szerzett, s így már hét találattal második helyen áll a góllövőlistán. A 32-szeres válogatott mosolyogva fogadta a gratulációkat. "Számunkra kötelező volt ez a győzelem, bár tudtuk, hogy mindig az ilyen feladatok teljesítése a legnyűgösebb – mondta a támadó. A sikernél is nagyobb öröm, hogy ebben a bajnokságban először két mérkőzést nyertünk egymást követően, és ez nyugalmat, türelmet adhat játékosnak, vezetőnek egyaránt.”Horváth Ferenc nem csupán két góljával, hanem a hozzáállásával és nem utolsósorban a mezőnymunkájával is társai fölé nőtt. A csatár ezen a találkozón valóban profiteljesítményt nyújtott.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
2 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
2 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
3 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
3 órája

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; DVSC–ETO és Koprivnica–FTC a női kézi BL-ben

Minden más foci
4 órája

Először nyert idegenben a Nantes az idényben

Francia labdarúgás
4 órája

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik