Trap nem számíthat Pippóra

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.03. 21:35
Címkék
Egyre valószínűbb, hogy Filippo Inzaghi nem léphet pályára a vasárnap délutáni Milan–Torino bajnokin, sőt, az olasz válogatott két októberi Eb-selejtezőjét is ki kell hagynia. A piros-feketék csatárának még mindig fáj a talpa, ezért az orvosai pihenőt írtak neki elő, és könynyen elképzelhető, hogy nem állhat Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány rendelkezésére a Wales és Jugoszlávia elleni meccseken. Franco Carraro, az olasz szövetség elnöke szerint a másodosztályú mérkőzéseket "vissza kellene vinni” vasárnap délutánra a jelenlegi szombat esti időpontról. "Nem igazán derült ki számomra, hogy miért jó a szombat este, ezért keddi ülésünkön javasolni fogom Adriano Galliano ligaelnöknek, hogy állítsuk vissza a régi rendet” – jelentette ki Carraro, aki nem vett tudomást a tényről, hogy az előző idényhez képest emelkedést mutat a Serie B-s meccsek látogatottsága.Elképzelhető, hogy a Roma januárban megvásárolja Olivier Dacourt-t, a Leeds francia futballistáját. A Fabio Capello által kiválasztott játékost a nyáron a Lazióval és a Juventusszal is hírbe hozták, de egyelőre maradt Angliában. Most viszont a hírek szerint a Roma bejelentkezett, és 11 millió eurót ajánlott a fehéreknek Dacourt-ért.Ugyancsak átigazolási pletyka, hogy Fabio Bazzani, a másodosztályú Sampdoria gólerős csatára iránt több angol klub, köztük a Chelsea is érdeklődik.Szerdán este kiengedték a torinói klinikáról Marco Di Vaiót, a Juventus csatárát, aki a Newcastle elleni keddi BL-meccsen ütközött az egyik angol játékossal, elájult, és kórházba kellett szállítani. Az enyhe agyrázkódást szenvedő futballistának most egy hétig pihennie kell, és csak ezt követően kezdheti újra az edzéseket.Csütörtökön délelőtt Gianfranco Colace torinói államügyész kihallgatta Sandro Mazzolát, a Torino menedzserét, akinek az áprilisi Torino–Bologna bajnoki kapcsán felvetődött bundagyanúval kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnia. (Ezen a találkozón hangzott el Fabio Galante szájából védőtársa, Delli Carri felé az elhíresült (fél)mondat: "…hagyd gólt lőni!”Egy másik torinói államügyész, Raffele Guariniello viszont egy másik ügyben tett lépéseket: ő vizsgálja a doppingolással, illetve a gyanús megbetegedésekkel kapcsolatos kérdéseket, és úgy döntött, hogy vizsgálódási körébe vonja Fabrizio Gorin esetét is: a Torino és a Genoa egykori játékosa, a genovai csapat másodedzője idén szeptember 13-án egy villámgyors lefolyású leukémiás megbetegedés következtében hunyt el.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
2 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
3 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik