Olaszország: Tudorékat videóra vették

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.01. 22:10
Címkék
A "videobíró” lecsapott.Az olasz szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén két mérkőzésre eltiltotta Alessio Tacchinardit, egyre pedig Igor Tudort, a Juventus játékosait, akik a Parma elleni szombati bajnokin szabálytalankodtak. Eddig nem lenne semmi különös a hírben, ám a futballisták nem a játékvezetői jelentés, hanem a televíziós felvétel miatt kerültek összeütközésbe a sporttörvénnyel. (Tudor például azért, mert a bíró háta mögött megráncigálta Benarrivo haját.)A Serie A történetében nem ez az első alkalom, hogy a fegyelmi bizottság felhasználja a televíziók által készített felvételeket: tavaly a Lecce–Juventus mérkőzés után kitört verekedés miatt Davids és Balleri kapott eltiltást, míg Zagót a Roma–Fiorentina bajnokit követően három találkozóra meszelték el, mert belekönyökölt Vanoli arcába.Ugyancsak a fegyelmi bizottsággal kapcsolatos hír, hogy egy hét múlva, október 8-án tárgyalja első fokon Eriberto-Luciano ügyét. Mint ismeretes, a Chievo középpályása évekkel ezelőtt meghamisította a születési adatait és a nevét, ám "enyhítő körülmény”, hogy ő maga vallotta be a csalást.Az Empolitól hazai pályán elszenvedett vereség miatt kisebb válság alakult ki a Perugiánál. A klub sajtócsendet és – büntető jelleggel – "kényszer-edzőtáborozást” rendelt el a csapatnál, egyedül Serse Cosmi edző nyilatkozhat, aki rögtön kihasználta az alkalmat, hogy elmondja: úgy érzi, nincsen veszélyben a posztja, Luciano Gaucci elnök (egyelőre) nem akarja kirúgni. Nem mondhatjuk el ugyanezt Nicola Amorusóról és Roberto Baronióról: a piros-fehérek két új játékosát a mutatott játékuk miatt el akarják távolítani az együttestől. A Juventustól megvásárolt csatár iránt az Everton, a Rangers és a Reggina érdeklődik, míg a Laziótól megvett középpályás egyelőre senkinek sem kell.
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
1 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
2 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
3 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
3 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
4 órája
Ezek is érdekelhetik