Éljen a haza, éljen Blazevic!

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2002.09.20. 20:13
Címkék
"Főnök, mehet?” – tette fel a kérdést egy öltönyös úr. A sajtószoba sarkában egyik cigarettáról a másikra gyújtó zágrábi tréner, Miroslav Blazevic (a főnök…) bólintott, mehet. Az öltönyös mikrofont ragadott, megvárta, amíg a horvát televízió kamerája öt centire megközelíti az arcát, aztán belekezdett mondandójába."Ezt a győzelmet a délszláv háborúban elhunyt honfitársainknak, a tábornokoknak és a közlegényeknek ajánljuk. Ôk a vérüket, az életüket adták a hazáért, kiharcolták, hogy Horvátország ma független állam legyen, és lehetővé tették, hogy ezen az estén ebben a csodálatos stadionban a Dinamo ilyen fényes diadalt érjen el. Köszönjük nekik, és emlékezzünk rájuk. Éljenek a hősök!” – zárta rövid, ám felettébb hatásos, a vigyázzban álló hazai újságírók vastapsát kiváltó beszédét. Mint később kiderült, a néhány esztendeje még Franjo Tudjman köztársasági elnök által irányított klub leglelkesebb pártolóinak egyikéhez, a horvát hadsereg egyik vezetőjéhez volt szerencsénk. Aligha meglepő: a 6–0-s győzelem okán hosszasan ünnepelt Blazevicnél is nagyobb elismerésben részesült.Holott az sem volt semmi, amit az 1998-ban még a horvát válogatottal a világbajnoki dobogó harmadik fokáig menetelő szakember elért csütörtök este. Egy olyan csapatot állított össze – és tüzelt fel –, amely a Vecernji List című napilap csütörtök reggel megjelent tudósítása szerint megalázta a magyar bajnokot. Az csak természetes, hogy a kissé nagyképűnek tűnő, a Zalaegerszeget már a kezdés előtt lebecsülő tréner maximálisan elégedett volt labdarúgói produkciójával."Amióta őket edzem, még nem játszottak ilyen jól – értékelt az errefelé Csiróként emlegetett szakvezető. – Mondanom sem kell, borzasztóan örülök az eredménynek, nagy szó, hogy hatot rúgtunk annak a Zalaegerszegnek, amely a Manchester Unitedtől ötöt kapott. Ugye, most már elhiszik nekem, hogy riválisunknak esélye sincs a továbblépésre…?”Meglehet, fentiek után hihetetlennek tetszik, de Blazevic később elárulta, a meccs előtt, sőt még a szünetben is kiegyezett volna a kétgólos különbséggel. Azt már mosolyogva tette hozzá, hogy büntetésre azért nem kell számítaniuk Olicéknak a "túltermelés” miatt…Visszatérve a horvátországi lapvéleményekre: az ottani kollégák igencsak "belemártották” tollukat a magyarokba. "A Dinamo futballistái szenzációsan teljesítettek, fél tucat góllal kényszerítették térdre a ZTE-t, így Győrbe már csak kirándulni és vásárolni mennek” – írta az ottani sportlap. A Jutarnji List munkatársa azt pötyögte laptopjába, hogy "…igazi remekművet, csodás labdarúgást láthattak a nézők. A házigazdák felőrölték ellenfelüket, a különbség akár a kétszerese is lehetett volna. Érthetetlen, hogy ez a Zalaegerszeg miként tudta legyőzni a Manchestert”. Abban pedig közös platformot képviseltek a horvátok újságok, hogy Bozsik Péter együttesén az imádság sem segíthet a visszavágó előtt.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
1 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
1 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
2 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
2 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
3 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik