Lovassport: Bozsik remek rajtja

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.19. 21:06
Címkék
4. világjátékok, Jerez de la Frontera
Díjugratás. Egyéni. Kvalifikáló verseny: 1. Markus Fuchs (scájci), Tinka's Boy nevű lován 72.10, 2. Levallois (francia), Diamant de Semilly Ecolit n. l. 72.41, 3. Beerbaum (német), Gladdys S n. l. 73.09
4. világjátékok, Jerez de la Frontera
Díjugratás. Egyéni. Kvalifikáló verseny: 1. Markus Fuchs (scájci), Tinka's Boy nevű lován 72.10, 2. Levallois (francia), Diamant de Semilly Ecolit n. l. 72.41, 3. Beerbaum (német), Gladdys S n. l. 73.09
A Jerez de la Fronterában zajló lovas világjátékokon a négyesfogat-hajtók számára csütörtökön lezárult a díjhajtás. Míg szerdán 31 versenyzőt szólítottak a díjhajtónégyszögbe, addig a folytatásban már csak tízen mutatták be a feladatot. A magyar csapatból ifj. Dobrovitz József és Váczi István a nyitónapon jutott szerephez – és a mezőny második felében végzett –, míg Bozsik József a tízek között próbálkozott, s lapzártánk idején 41.44 hibapontjával az összetettben hatodik helyén állt, ekkor még négy fogat indulása volt hátra, az első szám után tehát a mieink közül Bozsik várhatja a legkedvezőbb pozícióból a rendkívül nehéznek ígérkező maratonhajtást.
Legfrissebb hírek

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
20 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
20 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
21 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
21 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
48 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik