Rajt a stájer együttes ellen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.09.16. 20:47
Címkék
Alighogy véget ért –tegyük hozzá: magyar sikerrel –az Alpok–Adria MIROP-kupa előző versenykiírása, csütörtökön újra kezdődik a sorozat. Változások azonban bőven lesznek: bár a résztvevő válogatottak (Magyarország mellett Stájerország, Horvátország, Szlovénia és Olaszország fiataljai) ugyanazok lesznek, mint korábban, most már az 1983 után született tehetségek szerepelhetnek a nemzetközi sorozatban. A magyar együttes csütörtökön öt órakor Angerben Stájerország ellen kezd, és ezen az összecsapáson megbízott szövetségi edzőként Dajka László irányítja majd az együttest. A keret azért nem teljes, mert két MTK-s futballista, Czvitkovics Péter és Juhász Roland, bár e korosztályhoz tartozik, már az olimpiai válogatottat erősíti. A keret: Fülöp Márton (MTK), Miski Zoltán (Fót) kapusok –Csopaki István, Vanczák Vilmos (mindkettő Fót), Tesch László, Zakar Szabolcs (mindkettő Vasas), Huszti Szabolcs, Varga Zoltán (mindkettő Ferencváros), Mészáros Attila, Takács Zoltán (mindkettő Kispest), Fülöp Csaba, Regedei Csaba (mindkettő Győri ETO), Daru István, Virág Aladár (mindkettő Diósgyőr), Horváth Gábor (Bodajk), Józsi György (ZTE), Kordé Zoltán (PMFC), Tóth Zoltán (Kozármisleny)
Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
3 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
23 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
32 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik