Vinkler Péter: világcsúcs

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2002.09.10. 21:52
Címkék
Újabb fantasztikus eredménnyel folytatódott a magyarok számára Patraszban a 11. felnőtt uszonyos- és búvárúszó-világbajnokság. A kaposvári Vinkler Péter kedden az 1500 méteres uszonyosúszószámban volt érdekelt, és sikeresen valóra váltotta a magyar vezetők álmait. A 19 éves fiú 1999-ben junior-világbajnoki címet nyert ezen a távon, a tavalyi egri felnőtt Európa-bajnokságon pedig aranyérmes lett, így talán nem véletlenül nyomta az esélyesség terhe. A medencében aztán már egyértelmű volt a helyzet: Vinkler 400 méter után magához ragadta a vezetést, jól osztotta be az erejét, és végül nagy fölénnyel, új világcsúccsal szerezte meg az első helyet."Vinkler egyszerűen csodálatos volt” – értékelt röviden Kovács László szövetségi kapitány.És még nem volt vége a napnak. Lábodi Laura, aki a 800 méteres búvárúszószámban új Európa-csúccsal lett harmadik, ugyanezen a távon az uszonyos úszók között is kitett magáért, és végül az előkelő ötödik helyet érdemelte ki. A 100 méteres szám döntőjében két magyar is érdekelt volt, és a középdöntőben új országos csúcsot elérő Székely Andrea a negyedik helyen, a Görögországban élete legjobbját úszó Erdődy Beatrix pedig hetediken ért célba. A világbajnokság első váltószámában 4x200 méteren a fiúk újra bizonyítottak, hiszen a németekkel vívott különpárbaj megnyerése a dobogó harmadik fokát jelentette számukra.
Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
14 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
26 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
48 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik