Gólok és nézők nélkül nehéz

BALÁS RÓBERTBALÁS RÓBERT
Vágólapra másolva!
2002.09.08. 21:11
Címkék
balassagyarmat-százhalombatta 0-0SÁRGA LAPHavrán (felvágta Kovács Bélát) a 30., Róza (buktatta Havrán) a 48., Forgó (felvágta Márkus) a 64. percbenSZÖGLETARÁNY: 6:4 (5:2)A küzdelmes, de sok hibával tarkított első félidő nagy részében némi meglepetésre a vendégek támadtak hevesebben, és többször is jókora zavart okoztak a gyarmatiak kapuja előtt. A házigazdák játéka nem volt eléggé folyamatos, a szokásosnál kevesebbet produkáló hazai középpályások nem tudták rendszeresen támadásba dobni a csatárokat, mert a határozottan védekező battaiak többnyire már csírájában elfojtották a gyarmatiak kezdeményezéseit. A szünet után a házigazdák már sokkal jobban "csipkedték magukat”, különösen Forgó Péter aktivizálta magát a középpályán, de továbbra sem tudták megbontani a vendégek szilárd hátsó alakzatát. Később, ahogy teltek a percek, újra kiegyenlítődött a játék, a két tizenhatos között "vándorolt” a labda, de egyik csapatnak sem volt esélye a gólszerzésre, így az újonc Balassagyarmat elhullajtotta első hazai pontjait a mérsékelt színvonalú mérkőzésen. A meccs előtt Nagy László, a balassagyarmati csapatot működtető kft. ügyvezető igazgatója szóvátette, hogy az MLSZ által elrendelt vasárnapi kezdés miatt a szokásosnál legalább nyolcszázzal kevesebb néző látogatott ki a pályára…MESTERMÉRLEGGergely Károly: –Valamivel talán több helyzetet alakítottunk ki, mint az ellenfelünk, ennek ellenére a döntetlen reális eredmény. Sajnos a mi kispadunk "rövidebb” volt, mint a battaiaké, ezért a végjátékban nem tudtuk kiharcolni a győzelmet.Gálvölgyi István: – Ezek a pontok ugyan nagyon értékesek, de játékunkból éppen az hiányzik, hogy az ilyen mérkőzéseket meg tudjuk nyerni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik