Ralf Schumacher az élen

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.09.05. 20:05
Címkék
Ralf Schumacher megelôzte bátyját
Ralf Schumacher megelôzte bátyját
Ralf Schumacher megelôzte bátyját
Ralf Schumacher megelôzte bátyját
Ralf Schumacher megelôzte bátyját
Ralf Schumacher megelôzte bátyját
A keddtől péntekig tartó monzai teszthét második napján is Schumacher állt az élen, de nem az első napon domináló, ötszörös világbajnok Michael, hanem a ferraris öccse, Ralf. Az első naphoz hasonlóan több esőszünet megszakította a tréninget, amelynek délután volt egy másfél órás olyan időszaka, amely során teljesen száraz volt az aszfaltcsík.
A legjobb köridők ezalatt születtek meg, a két Schumacher folyamatosan tudta hozni az 1:25 percen belüli eredményeket. Ralfnak pedig a keddi két műszaki hibája után minden bizonnyal megnyugtató a legjobb köridő, főleg úgy, hogy közben bátyja is a pályán körözött. A Ferrari legutóbbi versenyeken mutatott dominanciája után ez jó jel a Williams számára. A Ferrari az utolsó két napon Rubens Barrichellóval próbált, illetve próbál javítani, a csütörtöki eredmények lapzártánkig nem érkeztek meg.
Ralf kocsijával tehát nem volt gond, csapattársa, Marc Gené ugyanakkor rémisztő pillanatokat élt át, amikor a célegyenesben megszorult Williams-BMW sebességváltója, a kék-fehér kocsi kerekei leblokkoltak, és az autóból rengeteg olaj folyt a pályára. Még furcsább volt Nick Heidfeld balesete, a Sauber németjének autójában véletlenül beindult a tűzoltó- készülék, amikor a német elhagyta a boxutcát, és Heidfeldet elöntötte a fehér massza. Autójának megtisztítása nem volt rövid művelet, amíg a többiek a leggyorsabb köreiket futották, Heidfeld és szerelői a boxban takarítottak.
Piros zászlót okozott Eddie Irvine Jaguar-Cosworthja reggel és Jacques Villeneuve BAR-Hondája még éppen ebéd előtt. A Honda-motorok a Belga Nagydíj hétvégéjén ötször füstöltek ki látványosan, és most Villeneuve mögött még egyszer tönkrement a tokiói V10-es. Szato Takumának a Honda-erőforrással nem volt baja, de sárga Jordanjének váltója meghibásodott.

Formula–1-es tesztek, szerda
Monza: 1. Ralf Schumacher (német, Williams-BMW, Michelin) 1:24.201 (39 kör), 2. M. Schumacher (német, Ferrari, Bridgestone) 1:24.248 (102), 3. De La Rosa (spanyol, Jaguar-Cosworth, M) 1:24.560 (57), 4. Panis (francia, BAR-Honda, B) 1:24.839 (41), 5. Gené (spanyol, Williams-BMW, M) 1:24.842 (69), 6. Irvine (ír, Jaguar-Cosworth, M) 1:24.916 (39), 7. Coulthard (brit, McLaren-Mercedes, M) 1:25.113 (36), 8. Trulli (olasz, Renault, M) 1:25.475 (86), 9. Heidfeld (német, Sauber-Petronas, B) 1:26.080 (52), 10. Button (brit, Renault, M) 1:26.107 (58), 11. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda, B) 1:26.174 (49), 12. Szato (japán, Jordan-Honda, B) 1:26.761 (70), 13. McNish (brit, Toyota, M) 1:27.252 (38), 14. Sarrazin (francia, Toyota, M) 1:27.406 (59), 15. Yoong (malajziai, Minardi-Asiatech, M) 1:28.087 (74)
Paul Ricard: Luca Badoer (olasz, Ferrari, B) 1:39.370 (64)
A Minardinál Alex Yoong visszatérésének örültek, a malajziai legutóbb a Némert Nagydíj hivatalos időmérő edzésén ült az autójában, és a szerdához hasonlóan akkor is az ő nevével zárult a lista. "Óriási öröm, hogy újra Formula–1-es autóban ülhetek, jót tett az öthetes pihenő, úgy érzem, használt ez a bő hónap, és friss voltam a teszten. Hetvennégy kör minden gond nélkül ilyen körülmények között nagyon hasznos volt számomra” – fogalmazott Yoong, aki az Olasz Nagydíjon újra elindulhat. A Minardival kapcsolatos hír, hogy a Ferrari évi 15 millió euróért felajánlotta erőforrásait a faenzai kiscsapatnak, amelynek e hónap végéig válaszolnia kell a felajánlásra. Ha Paul Stoddart csapatigazgató előteremti a pénzt, megfordíthatja csapata szerencséjét.
A Toyota Allan McNish mellett Stéphane Sarrazint ültette az autójába, a veterán újonc mellett a francia tesztpilóta volt az egyetlen, aki Yoong elé tudott kerülni. A Toyotáról egyébként csípős nyilatkozatot tett Cristiano da Matta, a tengerentúli Cart-világsorozat pontversenyének éllovasa, akit hírbe hoztak az F1-es csapattal. "Szerintem a Cartban maradok, a Formula–1-ben dolgozó emberek nem ismerik el, amit mi elérünk, és nem tudják, kik vagyunk. Nem akarnak kifizetni, és azt akarják, hogy legyek tesztpilóta, ne versenyezzek. Ez a hozzáállás nem szimpatikus” – mondta Da Matta. Olivier Panis csapattársává így a Felipe Massa, Antonio Pizzonia, Anthony Davidson, Mark Webber kvartett egyik tagja avanzsálhat 2003-ban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik