Az édesapa nyomdokain jár

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2002.09.05. 22:02
Címkék
Csak novemberben tölti be 18. életévét, de már elmondhatja magáról, hogy az idegenlégiósok táborába lépett. Az egyik legtehetségesebbnek tartott magyar röplabdázó, ifjabb Grózer György a Kométa-Kaposvár hétszeres bajnok és hétszeres kupagyőztes együttesénél töltötte az elmúlt idényt, a nyári szünetben pedig igent mondott a német első osztályba most visszakerült Moerser SC hívó szavára. A pontosan két méter magasra nőtt játékos korábban hat évig erősítette a Vasas utánpótlását, majd két évet töltött el Dunaújvárosban, és tavaly nyáron igazolta a kaposvári egyesület. Grózer kulcsembernek számított a korosztályos válogatottakban, és talán várható volt, hogy előbb-utóbb külföldön folytatja – de hogy már 17 évesen…–Három évre írtam alá a németekhez, miután júniusban sikerült a próbajátékom – kezdte ifjabb Grózer György. – Az egyesület vezetői elégedettek voltak velem, és ígéretük szerint a kezdőcsapatban számítanak rám. Az elmúlt időszakban egyébként kicserélődött a Moers játékoskerete: rajtam kívül szlovák, holland és jugoszláv játékosuk is van, és holland az edző. – A németek mellett Belgiumból is kereste két csapat. Mikor figyeltek fel önre, és miért éppen a Moers ajánlatára bólintott rá?– Az év elején, amikor a Kométa csapatával az Élcsapatok Kupája negyeddöntőjében a belga Roeselare ellen mérkőztünk, többen is láttak. Hála Istennek, jól ment a játék. Elsősorban a nyelv miatt döntöttem a németek mellett: annak idején, amikor édesapám külföldön játszott, öt évig éltünk ebben az országban, így sikerült megtanulnom németül. Régi álmom volt, hogy egyszer játékosként visszatérjek ide. – Nem érzi korainak a külföldi szerződést?– Nem, mert úgy gondolom, hogy itthon már nem tudok igazán érvényesülni. A német bajnokság erősebb, több lesz a mérkőzés, és ahogy említettem, nem csereként, hanem kezdőemberként számítanak rám. Akikkel beszéltem az elmúlt hetekben, egyöntetűen támogatták a döntésemet. – Milyen érzésekkel jött el Kaposvárról? – Eddigi pályafutásom egyik legnagyobb sikerét értem el, amikor megnyertük Kazincbarcikán a Magyar Kupát. Csak azt sajnáltam, hogy azon a tornán keveset játszottam. A bajnokság bronzmérkőzésein kaptam igazán sok lehetőséget, és remélem, hogy nem okoztam csalódást senkinek. Demeter György vezetőedzőnek nagyon sokat köszönhetek, általa a játék minden elemében sikerült fejlődnöm. A csapat tagjai elfogadtak, Geiger András személyében pedig egy igazi barátot is szereztem. Azaz: fájó szívvel költöztem el Kaposvárról, de ilyen a sportolók élete!– Hogy fogadta a család a döntését?– Édesapámnak (a 70-szeres magyar és sokszoros német válogatott Grózer György – a szerk.) nem volt része abban, hogy Németországba szerződtem, bár korábban ő is játszott ebben a csapatban, sőt CEV-kupát is nyert vele. Mindenképpen szeretnék új életet kezdeni, és saját magam szeretném megoldani a felvetődő problémákat. Biztosan nem lesz könnyű az első pár hónap, de bízom magamban.A kaposvári klub röplabdázói közül 1994-ben Kántor Sándor szerződött Németországba, és az ASV Dachau együttesével ért el sikereket (például második helyezést a Bajnokok Ligájában), 2000-ben Koch Róbert került a Bundesligába, és a Friedrichshafen színeiben – Kántorhoz hasonlóan – szintén bajnok és kupagyőztes lett. Ma már egyikük sem játszik a németeknél, de saját bevallásuk szerint is sokat fejlődtek az ott eltöltött évek alatt, és a válogatott alapembereinek számítanak. Ha ifjabb Grózer is ezt az utat járja be, akkor elmondhatja magáról, hogy 2002 nyarán igazán jó döntést hozott.
Legfrissebb hírek

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 perce

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
18 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
30 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
41 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
1 órája

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik