Hiányzik a házi gólkirály

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.09.03. 21:32
Címkék
Az eddigi élvonalbeli fordulókban négy vereség mellett mindössze egy győzelmet szerzett a Békéscsaba együttese, és ez a szerény teljesítmény csupán arra elegendő, hogy a lila-fehér alakulat jobb gólkülönbségével megelőzze a már kiesőpozícióban lévő Kispest-Honvéd csapatát.
Keresztúri András (jobbra) szerint Sopronban okoz majd meglepetést a Békéscsaba (Fotó: M. Németh Péter)
Keresztúri András (jobbra) szerint Sopronban okoz majd meglepetést a Békéscsaba (Fotó: M. Németh Péter)
Keresztúri András (jobbra) szerint Sopronban okoz majd meglepetést a Békéscsaba (Fotó: M. Németh Péter)
Keresztúri András (jobbra) szerint Sopronban okoz majd meglepetést a Békéscsaba (Fotó: M. Németh Péter)
Keresztúri András (jobbra) szerint Sopronban okoz majd meglepetést a Békéscsaba (Fotó: M. Németh Péter)
Keresztúri András (jobbra) szerint Sopronban okoz majd meglepetést a Békéscsaba (Fotó: M. Németh Péter)
Akik látták a csabaiak legutóbbi, Videoton elleni mérkőzését – sima, 2–0-s vereség az addig győzelem nélkül álló székesfehérváriakkal szemben –, azok azt mondják, bravúr lenne, ha a gárda meghosszabbítaná az élvonalbeli tagságát; igaz, vannak olyanok is, akik azt hangoztatják, hogy az élmezőnybe tartozó ETO és a Ferencváros ellen a vereség dacára korántsem játszott alárendelt szerepet az Előre; és van olyan vélemény, miszerint a Kispest és a Matáv semmivel sem tűnik acélosabbnak, mint a Garamvölgyi Lajos edzette csapat.
Mindenesetre az valószínűsíthető, hogy a Békéscsabának nagy szüksége lenne Keresztúri András játékára, azonban a korábbi húszszoros válogatott futballista eddig mindössze huszonkét percet töltött a pályán. A ballábas támadó az elmúlt bajnoki évben ősszel tizennégy gólt szerzett, majd miután tavasszal az első fordulóban eltörött a szárkapocscsontja, az egész idényt kihagyta. Most már azonban, ahogy ő fogalmaz, kilencvenszázalékos állapotban van, így jó az esély arra, hogy a jövő héten a Matáv ellen ismét ott legyen a pályán.
– Mi az oka annak, hogy bár a juniorcsapatban több mérkőzést is játszott, az első gárdánál jobbára csak a kispadon kapott helyet?
–A tartalékok között azért más futballozni, mint az élvonalban – mondta Keresztúri András. – A lábam eddig nem volt tökéletesen rendben, és ezt nem a lövéseknél vagy az ütközéseknél éreztem, hanem az elindulásoknál, elrugaszkodásoknál. Ezen a hétvégén nem lesz forduló, és a jövő heti soproni öszszecsapásra viszont már tökéletesen rendben leszek.
– A góljaira nagy szüksége lenne az Előrének, az eddigi fordulók ugyanis azt bizonyítják, a tizedik hely megszerzése már bravúr lenne az újonctól.
– Egyáltalán nem érezném bravúrnak, ha a vonalat alattunk húznák meg. A Győr ellen egyértelműen nyerési esélyeink voltak, és ha megvan az a meccs, akkor a Fradi sem nyer Békéscsabán. Amennyiben valamennyien csak a munkára koncentrálunk, és olyan lesz a hozzáállásunk, mint volt a Kispest ellen, akkor bentmaradunk. Ha nem tudunk százszázalékosan figyelni, ha nem dolgozunk keményen, akkor egy NB II-es gárda is legyőz bennünket, és esélyünk sem lesz a megkapaszkodásra.
– Milyen meccsre számít jövő héten az eddig mindössze egy pontot szerző Matáv otthonában?
–Biztos, hogy mindkét együttes motivált lesz, a hazai pálya talán a Sopron mellett szól. Valószínűleg ők is úgy gondolkodnak, mint mi, vagyis hogy kit győzzenek le, ha nem éppen a soron következő riválist. Komjáti András keze alatt futballoztam korábban az MTK-ban, így tudom, hogy alaposan felkészíti majd a hazaiakat ellenünk. Azonban Sopronban a Matávnak lesz nagyobb veszítenivalója, és ezt mi ki akarjuk használni.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik