Lósport: Emlékezés a lólegendákra

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.30. 22:36
Címkék
Két legendás magyar versenylóra, Kincsemre és Imperiálra emlékeznek vasárnap az alagi galopp-pályán. A minden versenyében győztes csodakanca, Kincsem emlékére 2400 méteren, közel 5 millió forintért állnak starthoz a telivérek. A futam esélyese a bábolnaiak hároméves kedvence, Kegyúr, aki a Derbyben ugyan betlizett, ám két hete a Szent István Díjban ismét bizonyított lengyel lovasával. A legjobb hazai zsoké, Kovács Sándor ezúttal is esélyes ló nyerégben kuporog, Dancing Jolly szintén győzelemmel melegített a futamra. A Derbyben fantasztikusan futó Schneiderfáni, aki egyébként Imperiál unokája, valamint a Kanca-díjban első Lady Sophie is jól szerepelhet. Az említett lovaknak köszönhetően, hosszú idő után újra a fiatalok, azaz a háromévesek a favoritok a Kincsem-díjban, az öregek közel egyedül Rodrigo, az örökifjú zsokésztár Kállai Pállal lepheti meg a "tinédzsereket”. Legalábbis papíron, de mint tudjuk a lóversenyen azért van a papírforma, hogy legyen, ami felboruljon. Az 1600 méteres Imperiál-díjat a szlovák vendég, Pretty Princ szereplése teszi különlegessé, csak remélni tudjuk, hogy öt hazai ellenfele közül valamelyik megveri. A versenynap 13.30-kor kezdődik Dunakeszi-Alagon, a két nagydíjról az m2 19.35-től felvételről számol be.
Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
31 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
36 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
55 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik