Főiskolai teremlabdarúgó vb: A bronzérem a magyar cél

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2002.08.30. 20:24
Címkék
Ahhoz, hogy fellapozzuk a magyar főiskolai teremlabdarúgó-válogatott történelmének legszebb lapjait, a csütörtöki krónikával kell kezdenünk. A lapzárta után véget ért negyeddöntőt ugyanis sikerrel abszolválta válogatottunk, így először jutott be a vb legjobb négy csapata közé.Persze az várható volt, hogy Orlovicséknak nem lesz könnyű dolguk a csoportmeccsek alatt a portugálokat is megszorongató Izrael ellen. Olyannyira nem, hogy a vezetést a vendégek szerezték meg, még szerencse, hogy a fontos találatokra specializálódott Mezőfalvi László hamarjában egalizált, majd Pataki Gábor ritkán látható nagy góljával már előnnyel várhattuk a szünetet. A második húsz percben Orlovics Gyula találata a megnyugtató előnyt, az izraeli szépítés a hajrábeli izgalmakat jelentette, de az eredmény már nem változott, így a pénteki elődöntőben jöhettek az oroszok.És ami azt illeti, jöttek és lőttek is. A negyeddöntőben a jugoszlávokat leradírozó "szbornaja” már az első percekben igazolta jó hírét: beszorította a magyar csapatot, és ostrom alá vette Márkus Ákos kapuját. Aztán nem csak átvészeltük ezt a kritikus időszakot, de egyenesen átvettük a játék irányítását, gól azonban nem született, így az ebben a műfajban nem túl gyakori 0–0-val zárult az első felvonás. A második félidőre is maradt a nagy taktikai csata. Cseppet sem unalmasan teltek a percek, a közönséget elsősorban Márkus bravúrjai hozták lázba, miközben a mezőnyben Ambruszték brusztoltak keményen. Labdaszerzés esetén villámgyorsan fejlődtünk át támadásba, és a 34. percben, egy Tóth Miklós-meglódulás után Lichtenberger Attila az addigi legnagyobb helyzetet puskázta el. Két és fél perccel a vége előtt Andrej Kabanov belepiszkált egy távoli lövésbe, és ezzel már "mágus” Márkus sem tudott mit kezdeni. Negyven másodperccel később a kegyelemdöfést is megkaptuk, így Jávor István csapata elvesztette féltve őrzött veretlenségét, és a szombati zárónapon, Tiszavasváriban a harmadik helyért meccselhet."Óriási esélyt szalasztottunk el – mérgelődött a lefújás után Jávor István. – Nagyobb sanszot éreztem a győzelmünkre, mint a korábbi, ukránok elleni összecsapáson, de a végjátékban nem volt szerencsénk. Játékosaim eddigi teljesítményére nem találok jelzőket, olyan csodálatosan futballoztak. Szombaton azon leszünk, hogy legalább a dobogós helyezést megszerezzük.” NegyeddöntőMagyarország–Izrael3–2 (2–1)Nyíregyháza, 400 nézőV: Galan (spanyol), Gürgze (török)Magyarország: Márkus – Simon B., Orlovics, Ambruszt, Lichtenberger. Cs: Mezőfalvi, Tóth M., Simon P., PatakiG: Mezőfalvi, Pataki, Orlovics, ill. Vana, Zoblozky.Olaszország–Spanyolország 2–2 (2–0), hatméteresekkel: 5–3; Oroszország–Jugoszálvia 4–0 (2–0). ElődöntőkMagyarország–Oroszország0–2 (0–0)Nyíregyháza, 400 nézőV: Galan (spanyol), Yehofhua (izraeli)Magyarország: Márkus – Ambruszt, Orlovics, Lakatos, Lichtenberger. Cs: Simon B., Tóth M., Mezőfalvi, PatakiG: Kabanov, Jonov.Az Olaszország–Ukrajna mérkőzés lapzárta után ért véget.Az 5–8. helyért: Jugoszlávia–Izrael 5–1 (2–0), Spanyolország–Portugália 2–1 (1–0). A 9–12. helyért: a Törökország–Ciprus lapzárta után ért véget, a Lengyelország–Kazahsztán találkozót törölték, mert a kazahok visszaléptek.
Legfrissebb hírek

Golovin Vlagyimir: A világbajnokságra a legjobb formában fogunk megérkezni

Kézilabda
6 perce

Úszás: Kós Hubert a westmonti vk-n országos csúccsal nyerte a 100 hátat

Úszás
12 perce

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és elitligák

Minden más foci
44 perce

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
7 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
7 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
7 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik