Dárdai Pál is visszatér

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.30. 20:25
Címkék
Kihirdette az Izland elleni, jövő szombati barátságos mérkőzésre készülő válogatott keretet Gellei Imre szövetségi kapitány. Mint azt pénteki számunkban már jeleztük, a szakvezető négy év után újra számít a legjobbak között már 39 alkalommal szerepelt Lipcsei Péterre. A Ferencváros csapatkapitánya minden bizonnyal pályára is lép Izlandon, hiszen a szövetségi kapitánynak a védekező középpályás szerepkörére alkalmas futballistát a legnehezebb megtalálnia.
Mint ismert, Halmai Gábor visszavonult a válogatottságtól, Lendvai Miklós és Pető Tamás súlyos sérülése után lábadozik, míg korábban a zalaegerszegi Molnár Balázs is sérült volt. A ZTE középpályása egyébként szintén meghívást kapott Gelleitől, mivel az utóbbi időszakban –Lipcseihez hasonlóan –megbízható teljesítményt nyújt klubcsapatában. A stabil csapattagnak számító kijevi Bodnár László ez alkalommal nem csatlakozhat a kerethez, hiszen vakbélgyulladással bajlódik, de Bodnár posztján egyelőre Molnár Zoltánra sem számíthat Gellei. Bár a csapat hétfőn találkozik a Puskás Ferenc-stadion toronyépületében, a kerethez csupán kedden csatlakoznak az Újpest és a Zalaegerszeg futballistái, mivel e két gárda héfő este bajnoki mérkőzést játszik. Még rosszabb a helyzet az Energie Cottbus légiósaival: a németek csupán szerdán engedik el Miriuta Vasilét és Lőw Zsoltot, akik így csütörtökön, Frankfurtban csatlakoznak az utazó kerethez, csakúgy mint a klubjában mellőzött és szabadlistára tett Sebők Vilmos. Ami örömteli viszont: újra tagja a keretnek a Hertha BSC-nek a spanyolok ellen családi gyásza miatt hiányzó középpályása, Dárdai Pál. A keret: Babos Gábor (NAC Breda), Király Gábor (Hertha BSC) –kapusok; Dragóner Attila, Gyepes Gábor (mindkettő Ferencváros), Lőw Zsolt. Sebők Vilmos (mindkettő Energie Cottbus), Fehér Csaba (NAC Breda), Juhár Tamás (Újpest), Urbán Flórián (Zalaegerszeg) –védők; Böőr Zoltán (Debrecen), Dárdai Pál (Hertha BSC), Halmosi Péter (GAK), Kabát Péter (Denizlispor), Lipcsei Péter (Ferencváros), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Miriuta Vasile (Energie Cottbus), Molnár Balázs (Zalaegerszeg) –középpályások; Fehér Miklós (Benfica), Gera Zoltán (Ferencváros), Kenesei Krisztián (Zalaegerszeg), Tököli Attila (Ferencváros) –csatárok; Szűcs Lajos (Ferencváros), Füzi Ákos (MTK), Korolovszky Gábor (Újpest) –biztonsági tartalékok.
Legfrissebb hírek

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
31 perce

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
36 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
55 perce

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája

Vitális Milán: Az egyik legjobb válogatott ellen is felvettük a ritmust

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik