Rossi elhagyhatja a Hondát

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.08.28. 20:49
Címkék
Mióta a Honda 1966-ban bemutatkozott a királykategóriában, az aranyszárnyasok sikert sikerre halmoznak. A tokiói cég a tavaly megszűnt 500-as géposztályban nyert 12 konstruktőri, valamint 11 egyéni vb-címet, amelyeknek köszönhetően a legeredményesebb japán márkává vált. A futamgyőzelmek tekintetében is éllovas a Honda, hiszen a MotoGP-ben elért győzelmeket is beleszámítva, a királykategóriában immár 165 aranyéremnél tart. A csapat vezetői azonban a sikerek ellenére nem elégedettek. Az ok: hiába szerzett Katajama Takazumi, Okada Tadajuki és Ukava Toru futamgyőzelmeket, még egyetlen japán versenyző sem nyert világbajnoki címet Hondával. Most azonban az aranyszárnyasok talán megtalálták a megfelelő embert a céljuk elérésére. Kato Dajdzsiróról van szó, aki a négyütemű csoda-Hondával már az első versenyén ezüstérmes lett. Ez pedig nem túl jó hír Valentino Rossi számára, aki a Cseh GP-n kijelentette, lehet, hogy az idény végén elhagyja a Hondát! Természetesen Kato miatt.Rossi és a Honda vezetői között már a MotoGP első, japán viadala óta nagyon feszült a helyzet. (A szuzukai esős versenyt Rossi megnyerte.) A háromszoros olasz világbajnok azt állítja, hogy a vezetői tudása miatt nagyon gyors az új négyütemű motor, míg a Honda azt mondja, hogy Rossi nem győzhetne az RC211V kiváló tulajdonságai nélkül. Brno után pedig megerősödtek a nacionalista hondások hangjai – az igazsághoz tartozik: a hondás mérnökök egyik része elismeri, hogy Rossi észrevételei és technikai tudása nélkül a motor biztosan nem lenne ütőképes –, hiszen Kato nagyon gyors volt a cseh pályán. A háromszoros olasz világbajnok, Loris Capirossi pedig egyenesen azt közölte, hogy 2003-ban a Hondának Kato lesz az első számú pilótája, és nem Rossi. "Tárgyaltam a Honda versenyrészlegének igazgatójával, Kanazava Szuguruval, aki meglepetésemre azt közölte velem, hogy jövőre Kato kapja meg a legjobb technikai hátteret.” Capirossi szavai természetesen Rossihoz is eljutottak, aki egyből kifakadt. "Csalódtam a Hondában. Az évad elején azt mondták, hogy csak akkor adják oda Katónak az új négyüteműt, ha a régi kétütemű NSR 500-assal is jó eredményeket tud elérni. Ez nem így történt, hiszen az eső-kelő Kato a rossz teljesítménye dacára is felülhetett az általam kifejlesztett motorra” – támadott Rossi, aki így folytatta: "A Honda eddig mindig annak adta a legjobb motort, aki a leggyorsabb volt. Ha tehát Kato gyorsabb lesz nálam, kapja ő a legjobb gépet, de ha megelőzöm, akkor én szeretném a legjobb motort vezetni. Ha ez nem így lesz, akkor 2003-ban biztosan nem versenyzek a Hondánál.”
Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
2 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
3 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
3 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
3 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
3 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik